Súlyosan bírálja Magyarországot az Európai Parlament egyik bizottsága

Hírösszefoglaló 2018. április 12., 16:34

Súlyosan bírálják a magyarországi jogállamisági helyzetet az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő különjelentés tervezetében, amelyet csütörtök reggel ismertettek a testület brüsszeli ülésén.

Judith Sargentini Fotó: Médiaklikk

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítása.

A képviselő egyebek mellett kitért arra, hogy Magyarországon korlátozták az alkotmánybíróság hatáskörét, csorbították a bírói függetlenséget, valamint romlott a sajtó- és a szólásszabadság helyzete is, és támadást indítottak a civil társadalom ellen.

Kiemelte, nem a menedékkérőkről van szó, hanem arról, hogy a magyarok alapjogai hogyan érvényesülnek, az állam miként bánik a polgáraival, s ezt látva az EU-nak kötelessége cselekedni. „A figyelmeztetések ideje lejárt” – fogalmazott.

A várhatóan júniusban szavazásra bocsátandó jelentés ősszel kerül majd az Európai Parlament plenáris ülése elé, amely adott esetben ennek alapján kezdeményezheti az atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását Magyarországgal szemben a jogállamisági elvek megsértése miatt. Az ülésen Gál Kinga fideszes EP-képviselő azt mondta: azért szapulják Magyarországot, mert nem áll be a sorba, hanem kiáll a migránsok kötelező betelepítése ellen.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Dunakeszin leszögezte:

a választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek.

A tárcavezető kiemelte: ma Magyarországon áll a legszélesebb körű, legátfogóbb és legdemokratikusabb felhatalmazás a kormányzati munka mögött – mondta.

Szijjártó Péter kijelentette: ugyanakkor Brüsszelben tovább folyik a magyar emberek és akaratuk semmibe vétele. Ma az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) a Magyarországról szóló jelentésről tárgyal, „ma mutatják be a Soros-jelentést” – közölte. A külügyminiszter felidézte:

szerdán megkeresték a LIBE-bizottságot, hogy a magyar kormány képviseletére legyen lehetőség, hogy kifejthessék az álláspontjukat. Azonban a bizottság vezetői ezt a kérést visszautasították.

Ezzel „leleplezték magukat”, a LIBE-bizottság „súlyosan antidemokratikus” eljárást folytat az országgal szemben, hiszen nem számít nekik a magyar emberek véleménye, akarata – vélekedett. Úgy látja, a választási kampányban is számos nyílt beavatkozási kísérlet volt a belpolitikai folyamatokba, azonban a magyar emberek világossá tették, hogy „köszönik szépen a tanácsokat”, de majd ők eldöntik, hogyan nézzen ki Magyarország jövője.