FRISSíTVE – Több mint 250-en haltak meg az algériai légikatasztrófa során

MTI 2018. április 11., 13:23

A felszállást követően szerdán lezuhant egy katonai repülőgép: sajtójelentések szerint a halálos áldozatokat követelő szerencsétlenség az algériai fővárostól, Algírtól 30 kilométerre délre fekvő Bufarik katonai támaszpontnál történt.
 

Fotó: Alg24.net

Több mint kétszáz ember meghalt, mikor lezuhant egy katonákat szállító repülőgép az algériai fővárostól 20 kilométerre fekvő Bufarik katonai támaszpontnál – erősítették meg helyi tisztviselők az al-Hadasz helyi tévéadó jelentéseit.

Szerda reggel röviddel a felszállás után lezuhant egy főként katonákat szállító repülőgép az algériai főváros mellett.  Helyi források szerint a halálos áldozatok száma 257-re emelkedett.

Az algériai polgári védelem  hivatalos közlése még 181 halálos áldozatról számolt be, az al-Hadasz tévécsatornának viszont azt mondta egy névtelenül nyilatkozó katonai forrás, hogy senki sem élte túl a katasztrófát. Az AP hírügynökség úgy értesült a helyszínen munkálkodó sürgősségiektől, hogy több sebesültet is kórházba szállítottak.

Az al-Hadasz helyi tévéadó élőben sugározza a gép roncsai körülötti munkálatokat, korábban a gép lángokban álló roncsait vetítették. Tizennégy mentőautó érkezett a helyszínre, sajtóinformációk szerint túlélőket szállítanak a közeli kórházba. A gép körülbelül 300 méteres magasságban volt, mikor zuhanni kezdett.

Az algériai hadsereg vezetője elrendelte a baleset kivizsgálását, a védelmi minisztérium nyilatkozata szerint már a katasztrófa helyszíne felé tart. A nyugat-szaharai függetlenségért és a szaharai népért küzdő Polisario Front 26 katonája is a halottak között van – írja a BBC.

Az algériai állami rádió is több mint száz halálos áldozatról beszélt korábban. Katonai források szerint a szerencsétlenül járt szovjet vagy orosz gyártmányú Il-76-os repülőgép fedélzetén katonák voltak. Egyelőre az sem világos, hogy mi okozta a tragédiát. A védelmi minisztérium állítása szerint a gép egy „mezőgazdasági területre” zuhant le.