Vona Gábor nem indul a Jobbik tisztújításán, mandátumát sem veszi át

MTI 2018. április 10., 12:38

Vona Gábor nem méreti meg magát a Jobbik tisztújításán és listás parlamenti mandátumát sem veszi át.

Fotó: Facebook/Vona Gábor

A leköszönő pártelnök ezt hétfőn Facebook-oldalán tette közzé, jelezve: benyújtotta lemondását, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. Azt írta:

a választási eredményért a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként egyszemélyi felelősséget vállalt, s mivel a választási győzelem nem valósult meg, tartotta a szavát.

Vona Gábor ismét kiállt amellett, hogy a Jobbik az ország második legerősebb pártja és az ellenzék egyedüli igazi ereje. „Mindent meg fogok tenni azért, hogy ez a közösség a következő időszakban még erősebbé váljon, de 12 év után immáron nem elnökként” – fogalmazott, megköszönve több mint egymillió embernek, hogy vasárnap támogatta a pártot.

Azt ígérte nekik, hogy a Fidesz kétharmada ellenére is folytatják a küzdelmet egy biztonságos, élhető, szabad és igazságos Magyarországért. A Jobbikra ezután is minden magyar ember számíthat, éljen bárhol a világban – nyomatékosította, bejegyzését a Jobbik mottójával zárva: „magyar szívvel, józan ésszel és tiszta kézzel”.