Kiosztotta az „erdélyi Oscar-díjakat” az EMKE

Bede Laura 2018. április 08., 11:41

A közművelődési életben jeleskedő alkotóknak, kultúraszervezőknek adta át idei kitüntetéseit az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton, Kolozsváron.

Szűcs Ervin színművész (balra) az oklevéllelalra Fotó: Mák Arany

A kultúra, közművelődés, művészet legkülönfélébb területein kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek osztotta ki az „erdélyi Oscarnak” is nevezett díjakat az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum dísztermében.

A díjakkal az egyesület, és ezen keresztül az erdélyi magyar közélet, elismerését fejezi ki minden olyan alkotónak, aki a szakmájában, közéleti munkásságával, emberi magatartásával jelentős érdemeket szerzett és tenni tudott a szülőföldért,

így járulva hozzá Erdély hírnevének öregbítéséhez. Az elismerés onnan kapta becenevét, hogy a díj egy szoborból és egy oklevélből áll” – mondta el a díjkiosztó gálán Széman Emese Rózsa, az egyesület kulturális referense.

Hozzátette, a szobrok Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, az okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész, díszlet- és jelmeztervező kézzel készíttette, Imecs László (1915–2009) festő-grafikus tervei alapján. A 11 díjat és díszoklevelet a kitüntetés névadóinak ábécé szerinti sorrendjében adták át.

Az egyesület gr. Bánffy Miklós-díjban részesítette Szép Gyula zenetanárt, népzenészt, operaigazgatót a kolozsvári operai élet megújításáért, a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus létrehozásáért, a táncházmozgalom elindításáért, közművelődési és intézményszervező munkásságáért.

„Kevesen mondhatják el az erdélyi magyar közélet kortárs szereplői közt, hogy ennyire makulátlan évtizedeket tudhatnak maguk mögött. Ez a végtelen tisztesség persze csakis olyan szerénység és alázat mellett tartható, amely Szép Gyulát mindig is jellemezte. Szép Gyula mindig természetes egységben látja és láttatja a magyar paraszti és polgári kultúrát, neki alapkoncepció ez az egység, nemzeti ügy” – hangozott el a Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész által írt, Laczkó Vass Róbert színművész által felolvasott méltatásban.

Az egyesület továbbá Kovács György-díjat adott át Szűcs Ervin színművésznek jelentős alakítások sorát megteremtő nagyhatású színészetéért. Laudációját Visky András drámaíró, dramaturg vállalta, aki szintén nem tudott részt venni a gálán, ezért gondolatait Kántor Melinda színművész olvasta fel.

Mondhatnák Szűcs Ervinről azt is, hogy kiválóan ismeri a mesterségét – jelen lenni, beszélni, énekelni és mozogni tud a színpadon –, de ezzel nagyon keveset mondanánk, a mesterségbeli tudás ugyanis még senkit nem avatott művésszé.

Az alkotóművész magát az emberi létezést érinti meg, nem »merít belőle«, hanem leereszkedik a mélyére, és azt kérdezi meg tőlünk, kik is vagyunk mi, emberek, hogyan kerülünk ki a szeretet viharaiból, miért is részesültünk az élet egyszeri és egyedi meghívásában: a színház, ha színház, ezt kérdezi – nekünk, előttünk és velünk” – hangozott el a méltatásban.

Fotó: Mák Arany

„Hűség és elvágyódás kontrapunktja avatta festővé; hűségé és elvágyódásé, ami a Farkas utca Szellemeit is útnak indította valaha és hozta vissza Őket közénk. A grafikus és festő Árkossy ma már a művészeti írás kiváló művelőjeként, esszék és könyvek szerzőjeként is válaszol a Szellemnek, ha a Farkas utcában megszólítja: végeztél-e ma valami maradandót?” – fogalmazott Banner Zoltán művészettörténész az Árkossy István festő- és grafikusművészt méltató laudációjában.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület ugyanakkor kitüntette dr. Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnököt, Benkő Éva pedagógust, Halász Péter helytörténészt, néprajzkutatót, Gurka-Balla Ilona könyvtárost, Almási István népzenekutatót, folkloristát, Egyed Apollónia magánénekest, Simon Judit újságírót, Kocsis Sándort, a kolozsvári magyar kulturális egyesületek egyik támogatóját. Az EMKE továbbá életműdíjat adott át Parászka Miklós rendezőnek, színházigazgatónak, kiváló intézményalapító, közönségnevelő és rendezői munkássága, valamint az egyesület tevékenységének támogatása elismeréseképpen.