Erdély első cimbalmos találkozóját szervezik meg a hétvégén Marosvásárhelyen

Krónika 2018. április 05., 13:46

Április első hétvégéjén a cimbalom viszi a prímet Marosvásárhelyen. A Hagyományok Háza erdélyi hálózata és a Spectrum Színház Egyesület három kiemelkedő közös eseményt is a tradicionális magyar hangszernek szentel.

Április 7–8-án a cimbalom „játssza a főszerepet” Marosvásárhelyen: a gazdag kulturális hagyományú városban szervezik meg Erdély első cimbalmos találkozóját.

A szervezők közleményükben emlékeztetnek: a cimbalom az egyik legsokoldalúbb magyar hangszer. Jelenléte a népzenében igen régi, a nyakba akasztható kiscimbalmot már a XVI. században használták, de mások szerint hazai eredete sokkal korábbi. Ma a népzenétől a komolyzenéig a Schunda Vencel József által kifejlesztett nagycimbalom minden műfajban polgárjogot nyert, sőt a magyarokkal szomszédos népeknél és a Balkánon is közkedvelt.

A jeles esemény kezdeményezői szeretettel várnak minden hagyományos és feldolgozott zenét játszó – falusi és városi cimbalmost.

A rendezvényen teljes zenekarok is szívesen látott vendégek, hiszen a Magyar Állami Népi Együttes zenekara is jelen lesz. A cigányzenei mesterkurzust Radics Ferenc prímás, a népzeneit pedig Pál István Szalonna prímás vezeti. A találkozó igazi baráti együttlétet, örömzenélést ígér, ahol mód nyílik tapasztalatcserére, a cimbalom, de a zenekari játék mesterfogásainak megismerésére is.

A találkozót és kurzust április 7-én, szombaton 10 és 18 óra között szervezik meg a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.

Ugyanott, április 8-án, vasárnap 18 órától, szintén a cimbalom jegyében ifj. Koszorus Kálmán emlékére rendeznek koncertet „A magyar cimbalom” címmel. A zenei csemegén többfajta formációban és műfajban mutatják be a hangszert ifj. Koszorus Kálmán szellemében, aki a cimbalomnak is mestere volt.

A hangverseny egyben zenei időutazás is a barokktól Bartókig, a hagyományos népzenétől a cigányzenéig.

Az esten a hangszer legjobb előadói mellett olyan kiválóságok is fellépnek, mint Kásler Magdi és Navratil Andrea énekesek, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara Pál István Szalonna és Radics Ferenc vezetésével, vagy a marosvásárhelyi Üver zenekar. A hangverseny programjának szerkesztője Kelemen László.

Jóllehet a hétvége a cimbalmosok és vonós zenészek tapasztalatcseréjére a szombati találkozó,

a nagyközönség cimbalommal kapcsolatos ismereteinek bővítésére a vasárnapi koncert fókuszál, a cimbalom szerepének bemutatását egy sokhúros táncház is színesíti.

Ez alkalommal a marosvásárhelyi táncházas közösség több nagyszerű cimbalmostól, mint – Balogh Kálmán, Csurkulya József, ifj. Csurkulya József (Budapest), Fazakas Albert (Sepsiszentgyörgy) és Ürmös Sándor (Budapest) ismerheti meg a sokoldalú hangszert. A Nemzeti Színház Underground termében április 7-én 20 órától kezdődő összejövetelen a Magyar Állami Népi Együttes Zenekara és a találkozón részt vevő zenészek húzzák a talpalávalót. Házigazda: az Üver zenekar.

A Hagyományok Háza erdélyi hálózata és a Spectrum Színház Egyesület közös rendezvényein a részvétel ingyenes.