Utcafrontok Marosvásárhelyen és Brüsszelben

A városi képviselő-testület még tavaly októberben fogadta el egyrészt az RMDSZ tervezetét, amely szerint a hivatalos utcanévjegyzéket módosítanák úgy, hogy abba a hagyományos magyar megnevezések is belekerüljenek. Ugyanakkor a Szabad Emberek Pártja által benyújtott, szintén elfogadott határozat a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezését szabályozza.

Hiába a „gazdag kínálat”, a kormánymegbízott tetszését egyik változat sem nyerte el: Lucian Goga mindkét határozatot törvénytelennek tartja. A hosszú évek óta húzódó utcanévtáblaügyben korábban számos üres ígéretet megfogalmazó helyi RMDSZ most úgy véli, a prefektus semmilyen valós és egyértelmű jogalapot nem jelölt meg az elutasítását magyarázó átiratában (amelyben többek között azzal érvelget, hogy az utcák kétnyelvű hivatalos elnevezése nem fér a személyazonossági igazolványokba). Ugyanakkor a szövetség állítja: mivel kezdeményezésük kidolgozásakor „minden jogi, formai és tartalmi hiba elkerülésére odafigyeltek”, készek a végsőkig kitartani tervezetük mellett.

Hosszú hónapok múlva kiderül, hogy a bíróság mivel díjazza a kitartást, a korábbi tapasztalatok azonban nem sok jót ígérnek. Minden bizonnyal ismételten arról fog szólni a történet, hogy amit a törvény nem ír elő, nem mond ki betűről betűre, azt szabad-e vagy tilos. Bár a Civil Elkötelezettség Mozgalom által hasonló ügyekben indított (és elbukott) perek pozitívan derengő hozadéka, hogy nem mondták ki a tiltott szót, az elmúlt évek bírósági összképe továbbra is arról árulkodik, hogy a többféle, jogilag egyaránt megalapozható olvasat közül rendszerint a kétnyelvűséget „elhallgattató” értelmezést részesítik előnyben.

Ez a fajta „szokásjog” annak ellenére virágzik, hogy Románia alkotmánya kimondja: „ütközés” esetén a nemzetközi jogrend és az egyezmények felülírják a romániai törvényeket – márpedig a többnyelvűség oldalán állók következetesen a Románia által is ratifikált nemzetközi megállapodások előírásaira hivatkozva védik álláspontjukat. Csakhogy mindezek felett szemet huny mind a prefektus, mind az igazságszolgáltatás. A közigazgatási törvény rosszhiszemű értelmezése ugyanakkor fittyet hány a helyi autonómiára is – ugyebár arra az elvre, amely bizony alaptörvénybe ütközően sérül, ha például a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium parlamenti megalapításáról van szó.

A kormányzó pártokkal együttműködő RMDSZ a megállapodás január végi meghosszabbításakor célként fogalmazta meg a közigazgatási törvény módosítását, többek között az utcanevek kétnyelvűsítését is. Azonban a legóként szétszedhető és tetszés szerint újraépíthető jogalapok országában szinte felesleges bármit is ígérni, megfogadni, kijelenteni. A peres utak járhatóak, ám az igazságra minden bizonnyal csak messze-messze, talán az Emberi Jogok Európai Bíróságán bukkanhatunk. Másfajta nemzetközi beavatkozásra pedig eddig mindhiába vártunk, hiszen a sok dorgáló jelentés nem hatja meg Bukarestet.

Az aláírásgyűjtés szempontjából sikeres Minority SafePack európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés ugyan helyzetbe hozza az Uniót, de sajnos egyelőre nincs garancia arra, hogy a több mint 1,2 millió kérvényező akarata érdemben cselekvésre készteti a döntéshozókat Brüsszelben – a többnyelvűség fellegvárában. Ettől függetlenül ezen kell nagy erőkkel dolgozni, ugyanis az európai környezet még mindig jóval több biztató lehetőséggel kecsegtet a kisebbségvédelem terén, mint a velejéig romlott, tudatosan jogszennyezett romániai préri.

{K1}

{K2}