Furcsa indokkal nem utalja a kormány a nyugdíjakat ortodox húsvét előtt

Krónika 2018. április 03., 19:26

A közalkalmazottak fizetését utalni fogják ortodox húsvét előtt, a nyugdíjakat azonban nem – közölte kedden Viorica Dăncilă miniszterelnök.

A nyugdíjasok közül csak a belügyminisztérium volt dolgozói kapják meg ortodox húsvét előtt az illetményüket Fotó: Pál Árpád

A kormányfő elmondta, a közszférában dolgozók bérét még ezen a héten, húsvét előtt folyósítják, a nyugdíjakat azonban nem. A miniszterelnök el is magyarázta, hogy miért.

„A nyugdíjakat általában 14-e és 27-e között utalják. Ha most kiadnánk ezeket, túl hosszú ideig kellene várniuk a jogosultaknak a következő nyugdíjig. Ugyanakkor nemrég fejeztük be a múlt havi járandóságok folyósítását. Nagyon nehéz lenne kinyomtatni a nyugdíjszelvényeket” – idézte  Viorica Dăncilă kormányfőt az Agerpres hírügynökség.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter a múlt héten még úgy nyilatkozott: megtörténhet, hogy ortodox húsvét előtt a közalkalmazotti fizetéseket és a nyugdíjakat is átutalja a kormány. Szerinte azonban ennek az intézkedésnek csak akkor van értelme, ha mindkét kategória járandóságát folyósítani tudják.

A belügyminisztérium egykori alkalmazottai mindazonáltal kivételezettnek számítanak. Carmen Dan belügyminiszter a hétvégén bejelentette: a belügyi szervektől nyugállományba helyezett személyek még ortodox húsvét előtt megkapják a nyugdíjukat. A szaktárca nyugdíjpénztárának vezetősége arról biztosította a tárcavezetőt, hogy a belügyi intézményekből nyugdíjba vonultak közül azoknak, akik bankszámlára kérték a nyugellátásukat, április 5-én utalják a nyugdíjat. „Az, hogy a többiek mikor kapják meg, a Román Postától függ” – írta szombati Facebook-bejegyzésében Carmen Dan.