Az uszítás szabadsága

Ez a régi dilemma merülhet fel ismét annak kapcsán, hogy híre ment: a Facebook a sorozatos panaszok, bejelentések miatt egy időre elérhetetlenné tette a magyarellenes uszítás, a magyar anyanyelvhasználati jogok elleni jogi úton intézett támadások révén kétes hírnevet szerzett román blogger, Dan Tanasă oldalát.

A Facebook kapcsán az utóbbi időben amúgy is számos, visszaéléssel kapcsolatos vád merült fel, és nem csupán arra vonatkozóan, hogy óvatlanságával lehetővé tette egy politikai tanácsadó cég számára, hogy közel ötven millió felhasználó adataival visszaélve bonyolítsa a kampánytevékenységet az amerikai elnökválasztáson.  Hanem amiatt is, hogy egyesek szerint a közösségi oldal koránt sem értéksemleges: üzemeltetői lényegesen nagyobb eséllyel, készségesebben tesznek elérhetetlenné olyan oldalakat, illetve tiltanak le olyan felhasználókat, amelyek és akik jobboldalinak, konzervatívnak vallják magukat.

Még abban az esetben is, ha az általuk megosztott tartalmak nem ösztönöznek gyűlölködésre, nem uszítanak senki ellen, csupán egy bizonyos világnézet szerinti álláspontot tükröznek – amit viszont a másik oldal „túlérzékeny” felhasználói mégis elviselhetetlennek minősítenek az ő véleményükhöz képest, ezért gyorsan sértő tartalomként jelentik azt.

Miközben az ilyen esetekben – amennyiben valóban tetten érhető a kettős mérce alkalmazása – egyértelműen elfogadhatatlan az eltérő vélemények eltüntetése, Tanasă esetében egészen más jelenséggel állunk szemben. Mint ismeretes, a magát következetesen civilnek mondó blogger egyfajta küldetésévé avatta azt, hogy ahol csak lehet, akadályozza, ellehetetlenítse, hogy az Erdélyben őshonosként élő magyar közösség saját anyanyelvét és jelképeit használhassa. Ezért egyrészt a középületeken feltüntetett Városháza és Községháza feliratok, másrészt a magyar jelképek, székely zászlók ellen indított hadjáratt, feljelentve az érintett önkormányzatokat.

A bíróságok pedig sok esetben – a román „jogállamiság” nagyobb dicsőségére – jogerősen neki adtak igazat, arra a hajmeresztő és a valósággal köszönő viszonyban sem levő „érvre” hivatkozva, hogy ezek az intézménymegnevezések a Magyarországon használtak törvénytelen átvételei – mintha nem egyetlen magyar nyelv létezne, amelyben a városházást városházának, a községházát pedig községházának hívják. A cél persze egyértelmű: egyrészt a közterekről eltüntetni a magyar jelenlét szemmel látható és kézzel fogható bizonyítékait, másrészt a folyamatos zaklatásokkal növelni a magyar közösség tagjainak rossz közérzetét.

Tanasă tehát nem tesz mást, mint hogy jogi köntösbe bújva a gyűlölet, kirekesztés és intolerancia kultúráját terjeszti, ehhez pedig a román jogrendszer gyakran asszisztál. Márpedig ez egyértelműen káros, nem csupán a magyar közösség, hanem az erdélyi románok, egész Erdély és Románia számára is. Hiszen ameddig szabadon és büntetlenül terjesztheti uszító nézeteit, addig sokak számára természetesnek, mindennapinak tűnhet, hogy az Erdélyben és a Partiumban őshonos magyar közösség anyanyelvhasználata, illetve bármilyen egyéb jogai ellen minden lehetséges eszközzel fellépni nem elítélendő, undorító viszálykeltés, hanem egyenesen „hazafias” cselekedet. Ezzel pedig tovább mérgeződik a magyar–román viszony, nő a feszültség, ami növeli az instabilitást az országban.

Ugyanakkor a Facebook-oldalának rövid időre való elérhetetlenné tétele még csak szakaszgyőzelemnek sem nevezhető. Az ugyanis valamilyen formában úgyis mindig újraindul majd, ha esetleg véglegesen letiltják, így a facebookos feljelentgetés alig több pótcselekvésnél. Ehelyett jogi eszközökkel, „igazi” feljelentések tucatjaival kellene harcba szállni ellene a magyar–román viszony folyamatos rontására tett kísérletek miatt, hátha jogerősen elmarasztalják. Annak a beazonosítása, hogy milyen paragrafusok alapján lehetne ellene jó eséllyel feljelentést tenni, politikai és civil érdekképviseleteink jogi ügyekben jártas szakértőinek a feladata. És nem kis rosszallással azt kell mondanunk: ha tavaly kezdtek volna hozzá, már az is késő lett volna.

A cél ugyanis az lenne, hogy végre semmilyen, civil vagy kevésbé civil uszítók ne érezhessék azt: büntetlenül gerjeszthetik a gyűlölködést, illetve hogy a hazafiság mércéje az, milyen hatékonyan képes valaki elérni, hogy egy őshonos, a közterhekből adófizető polgárként a többségi lakossággal a részét azonos mértékben kivevő közösség a lehető legrosszabbul érezze magát az országban.

És persze azt sem ártana végre kideríteni, kiknek és miért jó az, ha Erdélyben folyamatosan rossz a magyarok és a románok közötti viszony.

{K1}