Romániába átszökött határsértőket fogadtak vissza a szerb hatóságok

MTI 2018. március 23., 17:42

Romániába átszökött, a szerb határ tízkilométeres körzetében megállított koszovói állampolgárokat fogadtak vissza a szerb hatóságok - közölte pénteken a román határrendészet.

Illusztráció

Az illegális bevándorlás megfékezését célzó művelet során a Temes megyei Zsombolya (Jimbolia) és Garabos (Grabat) közötti országúton három taxit állítottak meg csütörtökön a román határrendészek: a járművekben hét külföldi férfit találtak, érvényes úti okmányok nélkül. Kihallgatásuk során megállapították, hogy 18 és 39 év közötti koszovói állampolgárok, akik azt állították, hogy Románia felé kerülve próbáltak illegálisan Svájcba eljutni.

Az illegális bevándorlók jelenlétét a taxitársaság jelezte a határrendészeknek, akik közleményükben ismételten felhívták a határ térségében közlekedők figyelmét, hogy ne vegyenek fel idegeneket,

és ha idegenek kérezkednek járműveikbe, jelezzék az esetet a határrendészet állandó telefonos ügyeletén.

A román határrendészet pénteki közleményében először számolt be olyan esetről, amikor a szerb hatóságok elhúzódó bizonyítási eljárás nélkül, azonnal visszafogadták a közös határ román oldalán elfogott illegális bevándorlókat.

Március elején Aleksandar Vucic szerb államfő bukaresti látogatása alkalmával Klaus Johannis román elnök beszámolt róla: a két ország eddig is jól együttműködött az illegális bevándorlás kezelésében, de gördülékenyebbé akarják tenni a visszafogadási eljárásokat, hiszen "senkinek sem lehet olyan illúziója", hogy a migránshullám leáll.