Megérkeztek Erdélybe a szavazólapokat tartalmazó első levélcsomagok

Krónika 2018. március 22., 13:51

Az elmúlt napokban a Román Posta kézbesítette az első levélcsomagokat, amelyek a magyarországi országgyűlési választásokon leadható szavazólapokat tartalmazzák.

Fotó: Barabás Ákos

Aki március 24-ig kérvényezi felvételét a választói névjegyzékbe – vagyis regisztrál –, még részt vehet a voksoláson. A szavazólaphoz tartozó azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint a levélszavazat biztonságos célba juttatásában Erdély-szerte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett demokrácia-központok munkatársai, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt önkéntesei és tanácsosai is segítenek.

A választókat arra kérik, április 7-ig juttassák el szavazatukat az EMNT irodáiba vagy a néppárt önkénteseihez, hogy még időben el tudják szállítani azokat a főkonzulátusokra.

Mint ismeretes, április 8-án Magyarországon országgyűlési választásokat tartanak, melyen az erdélyi magyar állampolgárok is részt vehetnek – amennyiben előzetesen regisztráltak. Aki március 24. után kérelmezi nyilvántartásba vételét, már nem fogja megkapni levélszavazatát. Mindazok, akik rendelkeznek magyarországi lakcímmel, nem kapnak levélszavazatot, hanem a lakcímük szerinti szavazókörben kell leadják voksukat. Amennyiben ez utóbbi eset áll fenn, érdemes szem előtt tartani, hogy április 8-án – a román húsvét miatt – nagy sorok alakulhatnak ki a határon – áll az EMNT közleményében.

Mivel a korábbi években sok hibásan kitöltött azonosító nyilatkozatot küldtek vissza az erdélyi magyar szavazók, az EMNT és a néppárt munkatársai és önkéntesei segítenek ezek kitöltésében – a lakcímkártyán vagy a honosítási okiraton szereplő adatok alapján.

Az EMNT és a néppárt vezetői már korábban is hangsúlyozták: csak a nyilatkozat kitöltésében nyújtanak segítséget, a borítékolásban és szavazásban nem, ugyanakkor a lezárt levélszavazatokat összegyűjtik és biztonságos körülmények között eljuttatják a konzulátusokra.

A közleményben kiemelik: fontos tudni, hogy az azonosító nyilatkozat hibás kitöltése vagy aláírásának elmulasztása érvényteleníti a leadott szavazatot. Az azonosító nyilatkozat kitöltéséhez a magyar okmányai szerinti adatokra van szükség, tehát minden szavazónak szüksége lesz a lakcímkártyájára vagy magyar útlevelére vagy honosítási okiratára. A háromból egy is elegendő.

Amennyiben a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi lakos a szavazás napján Magyarországon tartózkodik, kérvényezheti átíratását egy magyarországi szavazókörzetbe. Ezáltal lehetősége nyílik Magyarország területén szavazni. A kérelem benyújtási határideje április 6-a, a kérvényezés pedig az EMNT demokrácia-központjaiban elvégezhető.

Annak érdekében, hogy egyetlen levélszavazat se vesszen el, az EMNT és a néppárt vezetői és munkatársai

arra kérik a szavazni vágyó erdélyi magyar állampolgárokat, hogy a szavazati boríték visszajuttatásakor ne a Román Posta szolgáltatásait vegyék igénybe,

hanem vigyék azt be április 7-ig – a meghosszabbított nyiltvatartással működő – EMNT demokrácia-központok valamelyikébe, vagy keressék fel a néppárt önkénteseit és helyi tanácsosait, akik időben eljuttatják a voksokat a magyar főkonzulátusokra – zárják a közleményt.