Egyre több a csúcskategóriás versenyautó – telt házzal rajtol Brassóban a romániai raliszezon

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2018. március 22., 08:38

Visszatéréssel és csúcskategóriás versenyautókkal rajtol hétvégén az országos ralibajnokság idei szezonja Brassóban.

A címvédő Bogdan Marișca kockázatvállalás nélkül szeretne ismét jó szezont zárni a Ford Fiesta R5-ösével Fotó: Rallyzoom.ro

A maximálisan nevezhető kilencven autós egységet felvonultatva kezdődik az országos ralibajnokság idei szezonja Brassóban, az immár hagyományos TESS Ralival.

A címvédő Bogdan Marișca mellett a mezőnyben további négy korábbi román bajnok rajtol el Dan Gîrtofan, Valentin Poricșteanu, Simone Tempestini és Constantin Titi Aur személyében.

Utóbbi hét év szünet után tér vissza a hazai versenysorozatba, a Cotnari Rally Team névre keresztelt csapatban Silviu Moraru navigálása segítségével egy Škoda Fabia R5-ös kormánya mögött fog szerepelni. Az 54 éves, sokszoros bajnok és futamgyőztes pilóta korábban az Autorally.ro szaklapnak rámutatott, eleinte arra gondoltak, hogy a H csoportban térjenek vissza, de az R5-ös csúcsmodellel járó „osztályváltás” lehetőségét nem hagyhatták ki.

„Megváltoztattuk a stratégiánkat. Az autó szabta határok miatt lemondunk részben a látványosságról, mert az időmérésre is összpontosítanunk kell, hogy eredményt érjünk el. Nem lesz egyszerű, nehéz lenne megjósolni, hogy hol végzünk majd” – magyarázta. Érdekesség, hogy

a váltás miatt még egy olaszországi autóversenyző-iskolába is beiratkozott, mert „mindig lehet újat tanulni”, a képzés pedig segített neki átszokni az új kocsiba.

A szezonnyitón nagyon erős lesz a konkurencia, és erre Gîrtofan is rámutatott sajtótájékoztatóján. A Škoda Románia Motorsport versenyzője – aki mellett Tudor Mârza navigál – nem is emlékszik, hogy korábban valaha is „telt házzal” rajtolt volna a szezon, az pedig, hogy kilenc R5-ös autó is szerepel, sokat elárul a bajnokság színvonaláról. A brassói pilóta elárulta: a hazai pálya számára nem jelent előnyt, hanem épp ellenkezőleg, nagyobb nyomást érez, amikor otthon „száguldozik”.

Ezzel együtt úgy vélte, hogy közte, Tempestini, Marișca és Porcișteanu között dől majd el az elsőség, Titi Aurnak szerinte még idő kell, hogy visszaszokjon.

Felkészült a szezonrajtra a sorozatban háromszoros bajnok Napoca Rally Team is, amelynek színeiben a címvédő Bogdan Marișca és a korábbi bajnok, világbajnoki részt vevő Simone Tempestini is főesélyesként van számontartva a Ford Fiesta R5, illetve a Citroen DS3 R5 kormánya mögött.

Marișca a Krónikának elmondta: természetesen idén is arra törekszenek majd, hogy végül jó szezont zárjanak, ám mindezt kockázatvállalás nélkül.

„Ennyi év után eljött az ideje a generációváltásnak. Próbálunk majd nyomást helyezni a fiatalokra, hogy lassan átvegyék a stafétát. A versenyzés szenvedélye, a szórakozás vezényel” – magyarázta. Érdeklődésünkre hozzátette, hogy egyértelműen nőtt a hazai rali színvonala, ezt pedig jól jelzi, hogy

egyre több a csúcskategóriás versenyautó, a csapatok modern felszerelésekre költöttek, és így már 5-7 egység is dobogós helyre pályázik.

Ebben a kettes géposztályban indul idén a tavalyi hármas osztály bajnoka, a Škoda Fabia R5-ösre váltó Vali Poricișteanu is, aki hivatalos honlapjukon úgy vélekedett, reális esélyük van arra, hogy beleszóljanak az elsőségért zajló csatába. „Természetesen a riválisok javára írható az R5-ös kormánya mögött gyűjtött tapasztalat, miközben mi Dan Dobréval csak most ismerkedünk az új autóval. Elviekben ez még az átszokás idénye lesz nekünk, de úgy gondolom, hogy gyorsabban is felvehetjük a ritmust” – vélekedett.

A brassói TESS Rali részt vevői már szerdán megkezdték a teszteléseket, hogy a pályabejárás után pénteken rendezzék a hagyományos megnyitót. A futamot szombaton és vasárnap is öt-öt mért szakasszal rendezik. Azt követően a bajnokságban sorrendben az Erdély-Rali (május 4–5.), az Arad-rali (május 25–26.), a Moldva-rali (június 15–16.), a Hargita-rali (július 13–14.), a Iași-rali (szeptember 7–8.) és végül a Szeben-rali (október 5–6.) következik.