Hadat üzent Arafat a dohányzásnak: eltávolították az újfajta cigaretta reklámjait

Kőrössy Andrea , Molnár Rajmond 2018. március 21., 18:27

Az elektromos és az újfajta dohányzóeszközöket is ugyanolyan veszélyesnek tartja Raed Arafat, mint a hagyományos cigarettát, az államtitkár emiatt az ezeket népszerűsítő reklámok teljes betiltását kéri.

A kifogásolt reklámok Fotó: Facebook/Raed Arafat

Ismételten kiállt a dohánytermékek, köztük az elektromos és más típusú cigaretták reklámjának teljes betiltása mellett Raed Arafat belügyi államtitkár, a szaktárca katasztrófavédelmi főosztályának vezetője, aki szerdai Facebook-bejegyzésében hangsúlyozta: reméli, hogy a honatyák hamarosan törvénytervezetet dolgoznak ki ennek érdekében.

Arafat annak kapcsán beszélt ismét a témáról, hogy kedd estére Bukarestben, az Egyetem téri metróaluljáróban eltűntek az oszlopokra kihelyezett plakátok, amelyek a Philip Morris nemrég piacra dobott, IQOS névre keresztelt termékét népszerűsítette.

Az új típusú cigaretta elvileg kevésbé káros az egészségre, mint a hagyományos termékek, ugyanis nem elégeti, illetve elfüstöli, hanem csak felforrósítja a dohányt, Raed Arafat szerint viszont ez is ugyanolyan veszélyes, mint az elégő cigaretta. Az államtitkár egyenesen a halál új eszközének nevezte az IQOS-t, amely szerinte

még kockázatosabb is lehet, mint elődei, hiszen azt a benyomást kelti a fiatalokban, hogy nem káros az egészségre, ezért félő, hogy nagy népszerűségre tesz szert az ifjú generáció körében.

Arafat néhány napja fogalmazott meg bírálatot közösségi oldalán a metróaluljáróban található reklámok kapcsán. Annak nyomán, hogy eltávolították a plakátokat, a szakember szerdán köszönetet mondott mindazoknak – köztük a sajtónak is, amely „komolyan vette a témát” –, akik kiálltak az érintett termékek nyilvános népszerűsítése ellen. Arafat azt is közölte:

szerdán a Dohányzásmentes 2035 (2035 fără tutun) elnevezésű szervezet más egyesületekkel közösen a különböző típusú cigaretták reklámjának betiltására vonatkozó javaslatokat mutatott be a parlament előtt.

Raed Arafat államtitkár

Az államtitkár reméli, hogy a honatyák felkarolják a projektet, és a lehető legrövidebb időn belül összeállítanak egy tervezetet, amellyel „megállítják a halál kereskedőit, hogy újabb dohányzó generációkat toborozzanak”.

Még nem készült elég tanulmány az új típusú dohányzóeszközök hatásáról, de a kereskedők máris úgy tesznek, mintha ezek nem lennének egészségtelenek.

Reklámjaikkal nemcsak a már dohányzó lakosságot, hanem a fiatalokat és a gyermekeket is elérik. Holott a dohányzás, történjék bármilyen formában is, káros az illető személyre és a környezetében levőkre is” – szögezte le Raed Arafat.

Ehhez képest dr. Kurkó Csilla, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház tüdőgyógyászati osztályának főorvosa nemrég a Csíki Hírlapnak arról számolt be: az elektromos cigaretta egyértelműen kevésbé káros, mint a hagyományos dohányzás. A szakember az Egyesült Államokban készült tanulmányt hozta fel, amelyben az e-cigaretta által kibocsátott gőzt hasonlították össze a passzív dohányzás során beszívott káros anyagokkal. „A tanulmány egyértelműen kijelenti, hogy a passzív dohányosok sokkal több toxikus anyagot szívnak be ahhoz képest, mint amennyi mérgező anyagot kibocsát ki az elektromos cigaretta” – magyarázta.

A főorvos ugyanakkor hangsúlyozta: az elektromos eszköz is tartalmaz a szervezetre káros anyagokat, de míg a normál dohányosok esetében a tüdőtágulás 10–15 év alatt is kialakulhat, addig az elektromos cigarettásoknál jóval több időbe, akár 40 évbe is telhet.

Más kutatások ugyanakkor arról értekeznek, hogy az elektromos cigarettában lévő nikotin növelheti a rák egyes fajtái kialakulásának kockázatát.

A Dohánymentes 2035 kezdeményezés vezetője egyébként szerdán a parlamenti meghallgatáson arról is beszámolt:

adataik szerint Romániában a 13–15 éves gyermekek közül mintegy 223 ezren dohányoztak már legalább egyszer, ezzel az ország az EU-ban negyedik helyen áll a cigarettázó gyerekek arányának szempontjából.

Az igazgató szerint két irányvonalat kell követni: elsősorban egy átfogó törvényre van szükség a dohányzás tiltására vonatkozóan, másrészt a már hatályban lévő jogszabályokon is változtatni szeretnének, hogy a gyártók ne kerülhessék meg a hiányos előírásokat új termékeik népszerűsítésekor – írja az Agerpres hírügynökség. Florin Mihălţan tüdőgyógyász szerint a számadatok aggasztóak, és egyetértett abban, hogy a fiatalságot továbbra is csábítja mind a klasszikus cigaretta, mind a füstmentes dohánytermékek.