Per Johansson Bajnokok Ligáját nyerne a Bukaresti CSM vezetőedzőjeként

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2018. március 21., 17:00

Ahogyan arra számítani lehetett, újfent a svéd Per Johanssonra bízzák a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatának szakmai irányítását.

Per Johansson Fotó: Digisport.ro

Noha a fővárosi klub részéről hivatalos bejelentés szerda délutánig nem történt, a montenegróiak szövetségi kapitánya szerdán a svédországi sajtóban bejelentette visszatérését. „Kevés lehetősége van egy edzőnek arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját.

A Bukaresti CSM a világ egyik legjobb klubja, ezért bármilyen más eredmény, mint az aranyérem, egyenlő a kudarccal. Ezt senki sem rejti véka alá.

Elfogadtam a CSM ajánlatát, hogy újfent táncolhassak a sportág legjelentősebb színpadán. Mikor felajánlották, hogy lehetőségem lesz az egész családomat Romániába hozni, akkor úgy éreztem, hogy ezt a küldetést nem utasíthatom el” – idézte a DigiSport Johansson svédországi nyilatkozatát.

A BL-ben a Metz elleni negyeddöntős párharc előtt álló román bajnokcsapat, mint ismeretes, a dán Helle Thomsen távozása után maradt vezetőedző nélkül. A svéd szakember tavaly is épp a szezon végén vette át a szakmai irányítást, hogy a BL-negyeddöntőben legyőzzék a Ferencvárost, majd pedig a négyes döntőben a Vardar Szkopje elleni vereség után bronzéremmel vigasztalódtak a Buducnost elleni helyosztón.

Johansson nyilatkozatából az nem derült ki, hogy szerződése meddig érvényes.

Tavaly már eleve csak az idény végéig kötelezte el magát, és akkor már közismert volt, hogy nyáron Thomsen veszi át a szakmai irányítást. A 2018–2019-es szezonra korábban a Győr ETO-tól távozó Ambros Martín neve is felmerült a hazai sportsajtóban, de a román női válogatott spanyol szövetségi kapitánya cáfolta a megállapodásról szóló híreket.

A Bukaresti CSM különben a hazai pontvadászatban listavezető és a Román Kupa négyes döntőjében – amelynek párosítását szombaton sorsolják Kolozsváron – is szerepelni fog. Egyelőre a játékosok a válogatottakban készülnek, mert ezekben a napokban rendezik a 2018-as Európa-bajnoki csoportselejtezők harmadik és negyedik fordulóját, ahol Románia szerdán 17.30-tól idegenben, vasárnap 18.30-tól pedig Kolozsváron mérkőzik meg az olimpiai bajnok oroszokkal (TVR 1 és TVR HD).