Mintegy 15 ezer lej gyűlt össze Mága Zoltán marosvásárhelyi jótékonysági koncertjén

Krónika 2018. március 21., 12:57

Harminc árva gyermeknek nyújtottak segítséget Mága Zoltán 100 templomi jótékonysági koncertsorozatának első, marosvásárhelyi eseményével, ahol mintegy 15 ezer lej gyűlt össze – közölték a szervezők az MTI-vel.

Mága Zoltántól Bakó Béla Pál ferences atya vette át a jótékonysági koncerten összegyűlt adományt a marosvásárhelyi Vártemplomban Fotó: Facebook/Mága Zoltán hegedűművész

A közleményben azt írták: a támogatás teljes összegét helyben adták át a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás számára, amelyet Bakó Béla Pál ferences atya vett át.

Az adományt a székelyföldi szegény gyermekek, valamint a Szent Erzsébet Társulás által gondozott árva és félárva gyerekek támogatására, iskoláztatására fordítják.

Az árvákat gondozó Pál atya az eseményen köszönetét fejezte ki gondozottjai nevében, és hangsúlyozta, a támogatás a lehető legjobbkor jött, hiszen fűtési számlára, élelemre, és ruházatra is kell költenie.

A közlemény szerint Mága Zoltán a rendezvényen arra emlékeztetett arra, hogy az első 100 templomi koncert – amely szintén bejárta Erdélyt – s a Hangok és Harangok fesztiválsorozat során mintegy 200 millió forintot (átszámítva 3 millió lejt) gyűjtöttek össze. Hozzátette, bízik abban, hogy az idei karitatív misszió felülmúlja a korábbiakat.

A közlemény szerint az ökumenikus jótékonysági missziót a Pro Caritate díjjal is kitüntetett hegedűművész

Marosvásárhelyről indította útjára azzal a céllal, hogy a teljes Kárpát-medencét bejárva, Erdély, a Felvidék, a Vajdaság és Magyarország katolikus, református és evangélikus templomaiban, zsinagógáiban fellépve a hátrányos helyzetben élő gyermekeknek, rászoruló embertársainknak és közösségeknek segítséget nyújthasson.

A százállomásos jótékonysági koncertsorozat megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatja.

Mága Zoltán kedden Csíkszeredában is fellépett. A hegedűművész Facebook-oldalának közlése szerint Mága Zoltán a Szent Ágoston plébániatemplomban 1500 fős közönség előtt tartott koncertjén a város és egész Székelyföld magyarságától azt kérte, arra biztassak mindenkit, vigyék jó hírét a határokat nem ismerő, az egész Kárpát-medencét átölelő jótékonysági koncertsorozatnak, amely a magyarságunkért és a jövőnkért kelt életre.

A hegedűművész csíkszeredai koncertjén Fotó: Facebook/Mága Zoltán hegedűművész

A következő napokban Sepsiszentgyörgy, Nagyegyed, Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Nagyvárad templomaiban folytatódik a karitatív misszió az RMDSZ nőszervezetének szervezői segítségével, majd Szolnokon, Miskolcon, a szegedi dómban, Budapesten és a debreceni református Nagytemplomban lép fel Mága Zoltán.