Öt erdélyi városban koncertezik az Ivan&The Parazol

Krónika 2018. március 16., 13:25

Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Nagyváradon és Temesváron lép fel márciusban a budapesti beat-rock zenekar, az Ivan&The Parazol.

A zenekar szerkesztőségünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint a banda tagjai március 21-én a kolozsvári Form Space-ben, 22-én a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club-ban, 23-án a csíkszeredai Grund-ban, 24-én a nagyváradi Moszkva Kávéházban, 25-én pedig a temesvári a Reflektor Venue-ben „csinálnak szokásukhoz híven a régi időkre emlékeztető bulit”.

Minden helyszínre elkiséri őket a The Bluebay Foxes alternatív zenekar, illetve a két első koncerten harmadik zenekarként csatlakozik a székelyudvarhelyi származású Palma Hills indie banda is.

Az Ivan & The Parazol 2010-ben alakult, a '60-as évekből erősen merítő és elképesztő lazasággal prezentált zenéjük eddig mind a rajongók, mind a kritikusok fejét elcsavarta. Három nagylemezük jelent meg, az első (Mama don't You Recognize Ivan & The Parazol? – 2012) lemezükön található Take my hand című daluk jelentette a zenekar berobbanását, a dal hónapokig szerepelt az MR2 Petőfi Rádió toplistáján. Második lemezükről (Mode Bizarre 2014) pedig a Together lett a 2014-es Sziget fesztivál himnusza.

A zenekar megjárta többször az amerikai SXSW fesztivált, játszott az Egyesült Királyságban, és Hollandiában is. Eddigi pályájuk fontos pontja, hogy játszhattak a legendás Deep Purple előtt, valamint az Illés zenekar Beatünnep koncertsorozatának is résztvevői voltak. Harmadik nagylemezüket The All Right Nows címmel egy dupla teltházas koncerttel mutatták be az A38 hajón 2015 decemberében. 2017 nyarán újra Amerikába utaztak, hogy egy 4 állomásos miniturnét követően a legendás Los Angeles-i EastWest stúdióban kezdjék el felvenni negyedik lemezüket. Az első három dal William Anspach, a Grammy-díjas szakember gondozásában készült el. 2018 elején az Ivan & The Parazol visszatért Los Angeles-be, hogy folytassa, amit elkezdett.