Eljárás indult a magyarok és romák alkalmazását elutasító marosvásárhelyi cég ellen

Szucher Ervin 2018. március 16., 08:37

Hivatalból eljárást indított az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) egy takarítócég ellen, amely úgy hirdetett meg marosvásárhelyi állásokat, hogy azokra magyar és roma nemzetiségűek nem jelentkezhetnek – közölte a Krónikával Asztalos Csaba.

Fotó: Facebook

A CNCD elnöke ugyanakkor nem kívánt nyilvánosan állást foglalni az ügyben. Asztalos rámutatott: ritkán olvashatók efféle „különleges” alkalmazási feltételek, amikor azonban ilyesmi előfordul, a diszkriminációellenes tanács mindig megteszi a szükséges intézkedéseket.

A magyar és a roma nemzetiségű jelentkezők kizárásával személyzetet toborozni próbáló cég 2000-től 100 ezer lejig terjedő pénzbírsággal sújtható.

A CNCD egyébként legutóbb 2013 őszén találkozott hasonlóan kirívó esettel, amikor egy szatmárnémeti vállalkozó ékszerboltjába keresett elárusítónőt. Hirdetésében kikötötte, hogy előnyben vannak a munkatapasztalattal rendelkező, jó megjelenésű, fiatal személyek, ám magyar nemzetiségűt nem alkalmaz.

Asztalos szerint körülbelül egy hónapban telik, míg feltérképezik a céget, és beidézik a CNCD bukaresti székhelyére a Quality Cleaning Service vezetőjét, illetve a hirdetés megosztóját. Kérdésünkre, hogy amennyiben diszkriminációt állapítanak meg, mekkora az esély arra, hogy a bírságolt fél kifizeti a büntetést, vagy a bíróságon fellebbez, a testület elnöke elmondta,

sokan megpróbálják kicselezni, vagy legalábbis elodázni a döntés végrehajtását, azonban a bíróság az esetek 85–90 százalékában a diszkriminációellenes tanácsnak ad igazat.

„Román cég románoknak!” – így kezdte facebookos álláshirdetését a Quality Cleaning Service, amely lépcsőházi takarítószemélyzetet toboroz Marosvásárhelyen nettó 1800 lejes fizetésért, továbbá biztosítják a munkahelyre való szállítást, napi egy meleg ebédet, havonta egy, tisztítószerekből összeállított csomagot, és a telefonszámlát is elszámolják – a cég összesen 17 állást kínál.

A hirdetés elején írt mottóra a szöveg végén adnak magyarázatot, ugyanis kertelés nélkül kijelentik: „Nem alkalmazunk magyar vagy roma nemzetiségű állampolgárokat. Cégünk fenntartja azon jogát, hogy saját kritériumrendszere szerint válogassa meg személyzetét”.

A hirdetést Adriana Boaru tette közé a Locuri de muncă – judeţul Mureş (Állások Maros megyében) elnevezésű, illetve személyes Facebook-oldalán. Mielőtt diszkrimináló jellege miatt a Facebook eltávolította a megosztást, a 29 éves hölgy több vitát is lefolytatott a hátrányos megkülönböztetést szóvá tevő személyekkel. A helyenként alpári hangnemet megütő Boaru – aki borítóképként a háborús bűnösnek minősített Ion Antonescu fotóját használja – több magyarellenes bejegyzése néhány óra múlva eltűnt.

Munkatársunk felhívta a hirdetésben megadott 0761-000280-as mobilszámot, amelyen Ştefan V. Ciobanu válaszolt. A marosvásárhelyi férfi leszögezte: semmi köze sem a Quality Cleaning Service-hez, sem Adriana Boaruhoz.

Mint mondta, olyasvalaki nevéhez fűződhet az ízléstelen tréfa, aki etnikai konfliktusba akarja őt keverni.

„Én a Quality Cleaning Service-nek sem tulajdonosa, sem alkalmazottja nem vagyok. Ilyen cég nem is létezik, meg lehet győződni a kereskedelmi lajstromhivatal névjegyzékét tanulmányozva. Ahol én dolgozom, az alkalmazottak közt vannak magyarok is, cigányok is. Aki ismer, tudja, hogy semmi bajom nincs egyik kisebbséggel sem, Marosvásárhelyen békésen élek románok, magyarok és cigányok közt” – fejtette ki. Személyes közösségi oldala alapján azonban Ştefan V. Ciobanunak mégiscsak van némi köze a Quality Cleaning Service-hez, illetve Adriana Boaruhoz.

Névjegyében „business development manager”-ként (értékesítési és marketingmenedzser) szerepel az említett vállalkozásnál, egy március 12-én feltöltött képsorozatban a céget népszerűsíti,

március 13-ai bejegyzésében pedig megosztotta a fiatal hölgy profilképét. Ugyanaznap Adriana Boaru Facebook-oldalán egy román–magyar történelmi vitába is beszállt.