Liviu Dragnea: a hírszerzés beavatkozott a kormányalakításokba

Balogh Levente 2018. március 14., 17:49

A Román Hírszerző Szolgálat beavatkozott a kormányalakításokba, illetve az ügyészségi vezetők, valamint politikai tisztségek betöltéséhez kapcsolódó kinevezésekbe – állította Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt és a képviselőház elnöke.

Florian Coldea

A politikus kedden este az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva arról beszélt: a SRI kész listát adott át 2012-ben Victor Ponta kijelölt miniszterelnöknek és Gabriel Oprea későbbi belügyminiszternek arra vonatkozóan, kik szerepeljenek a kormányában.

Dragnea egy olyan személy beavatkozásáról beszélt, akit Oprea egy beszélgetés alkalmával „a jogállamként" emlegetett, és akiről később elárulta, hogy nem más, mint Florian Coldea, a SRI igazgatójának első helyettese,

aki tavaly az ellene felhozott, a korrupcióellenes ügyészséggel való törvénytelen együttműködésről szóló vádak miatt távozott tisztségéből.

Eszerint Coldea 2015-ben abba akart beleszólni, ki álljon a PSD élén. Oprea szerint „a jogállam" azt mondta, Valeriu Zgoneának (a képviselőház korábbi, a Dragnea és közte kirobbant ellentét miatt menesztett elnökének) kell a párt élére kerülnie, Dragneának és Opreának pedig az alelnöki tisztséget szánta. Dragnea közölte: nem fogadta el a javaslatot, és tovbbra is indulni kívánt a pártelnöki tisztségért. Másnap megtudta: „a jogállam" ebbe végül beleegyezett.

A 2012-es kormányalakítás kapcsán Dragnea azt állította, Victor Ponta a SRI akkori igazgatójától, George Maiortól kapta meg a listát, kiknek kell feltétlenül benne lenniük a kabinetben.

Dragnea szerint Maior kényszerítette ki, hogy ne ő legyen a belügyminiszter, hanem Ioan Rus.
A PSD elnöke szerint a harmadik beavatkozás nyomán nevezték ki Tiberiu Niţut a legfőbb ügyészség, Alina Bicát a szervezett bűnözés elleni ügyészség, Laura Kövesit pedig a korrupcióellenes ügyészség élére. Mindhármuk kinevezéséről Traian Băsescu akkori államfő állapodott meg George Maiorral, és a megállapodás eredményét közölték Victor Pontával. Mona Pivniceru akkori igazságügy-miniszter és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) akkori elnöke, Crin Antonescu azonban elutasította a kinevezésüket.

Dragnea azt is elmondta, több esetről is beszámol majd a SRI tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság előtt.

Victor Ponta ugyanakkor cáfolta Dragnea állításait, hazugnak nevezve a PSD elnökét, kijelentve: a kormány össszetételéről kizárólag az akkori koalíciós vezetők tárgyaltak, és maga Dragnea is részt vett az egyeztetéseken.

Sőt azt állította: Dragnea felhívta Maiort és Coldeát, és a támogatásukat kérte ahhoz, hogy ő lehessen a belügyminiszter. Cserében mindent megtett volna, amit a SRI kért. Szerinte Coldea és Maior is sokat tud Dragneáról, és ha elkezdenek beszélni, akkor a PSD elnöke „150 évre börtönbe kerül".

Crin Antonescu, az akkor a PSD-vel közösen kormányzó PNL volt elnöke az ügy kapcsán kifejtette: nincs honnan tudnia, hogy beavatkozott-e a SRI, azonban elmondta, meglepődött, amikor Ponta Dragnea helyett Rust jelölte a belügyi tárca élére. Daniel Constantin, az akkor szintén koalíciós tag Konzervatív Párt egykori elnöke szerdán ugyanakkor cáfolta Dragnea állításait, mondván: Ponta volt az, aki ellenezte Dragnea miniszteri kinevezését, és nem esett szó semmilyen formában a SRI-ről. 

Coldea: nem tudok párhuzamos államról

Florian Coldea állítása szerint nem tudja, mi az a párhuzamoss állam. Ezt a SRI volt igazgatóhelyettese kedden este közölte, azt követően, hogy a parlamenti SRI-bizottsága mintegy nyolc órán keresztül hallgatta meg a SRI és a DNA közötti összefonódásról szóló vádak kapcsán. Coldea szerint a frusztrációkon alapuló vádaskodások nyomán fennáll a veszélye, hogy boszorkányüldözés kezdődik, amely károsan érintheti az állami intézményeket.

Mint ismeretes, Liviu Dragnea és a koalíció több politikusa is azzal vádolja a SRI-t és a DNA-t, hogy a legitim hatalommal szemben párhuzamos államot építettek ki, és a saját érdekeiket követve légből kapott vádak alapján állítottak össze bűnvádi dossziékat az útjukban álló politikusok és üzletemberek ellen.