Bővül a fehér köpenyes sztrájkolók köre: Hippokratész „követői” is elégedetlenek a bértörvénnyel

Kőrössy Andrea 2018. március 14., 09:17

A Hippokratész egészségügyi szakszervezet is általános sztrájk kirobbantását fontolgatja: a tömörülésnek ugyanazok a kifogásai, amiért a Sanitas jövő héten tiltakozássorozatba kezd.

Fotó: Pixabay.com

A Sanitas után egy másik egészségügyi szakszervezet, a Hippokratész vezetői is kilátásba helyezték tegnap, hogy meghatározatlan időre általános sztrájkot robbantanak ki, mivel bizonyos alkalmazotti kategóriákkal szemben diszkriminatívnak tartják az egységes bértörvényt – írja a News.ro hírügynökség. Az érdekvédelmi tömörülés közleményben jelezte, hogy

végtelenül elégedetlenek azzal, ahogyan a döntéshozók párbeszédet akarnak folytatni velük, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartják, hogy még mindig nem született a pótlékokra vonatkozó egységes szabályozás.

Emiatt aláírásgyűjtésbe kezdenek az általános sztrájk kirobbantásához. „Végigjárjuk a kötelező jogi lépéseket, előbb kétórás figyelmeztető tiltakozást tartunk, majd meghatározatlan időre általános sztrájkba lépünk” – hívják fel a figyelmet.

A Hippokratész vezetői szerint nem beszélhetünk társadalmi párbeszédről, amíg fennáll az előírás, miszerint a pótlékok mértéke nem lehet nagyobb az alapfizetés 30 százalékánál. A Sanitashoz hasonlóan továbbá felhívták a figyelmet arra, hogy a március elsejétől beígért jelentős béremelés diszkriminatív, hiszen nem vonatkozik a gyógyszerészekre, a biológusokra, a vegyészekre, az ápolókra, a hordágyvivőkre és a kórházak műszaki személyzetére.

{K1}

A szakszervezet közleményében azt is hangsúlyozza: már korábban felhívták a döntéshozók figyelmét arra, hogy a gyógyszerészek a január elsejei 25 százalékos béremelést sem kapták meg, de az illetékesek ezt utólag sem voltak hajlandóak korrigálni.

„Nem lehet mellőzni a műszaki személyzetet sem, amely biztosítja az egészségügyi intézmények hatékony működését, és amelytől a készletek folyamatos feltöltése, a gazdasági intézkedések bevezetése és más olyan tényező függ, amelyről sem az orvos, sem a beteg nem dönthet” – magyarázzák a Hippokratész vezetői.

A szakszervezet ezért az összes alkalmazottat érintő bérrács alkalmazását, valamint a béregyenlőtlenségek sürgős kiegyenlítését követelik.

Amint arról beszámoltunk, a legnagyobb egészségügyi szakszervezet, a Sanitas hétfőn jelentette be, hogy tiltakozássorozatba kezdenek a Hippokratész által is felsorolt okok miatt. A Sanitas tagjai március 20-án, 22-én, 27-én és 29-én az egészségügyi, a pénzügyi és a munkaügyi minisztérium bukaresti székháza elé vonulnak, majd április 25-én nagyszabású megmozdulást tartanak, amelyre több tízezer résztvevőt várnak. Amennyiben ezután sem orvosolják problémáikat, általános sztrájkot robbantanak ki.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter erre reagálva sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a pótlékok arányát egyszerűen nem lehet 30 százaléknál nagyobb szintre emelni, erről a pénzügyi miniszterrel is tárgyalt, az állam viszont ennél több kiadást nem tud megengedni magának. Javaslata szerint a kórházak saját büdzséjükből egyenlíthetik ki a juttatást.