Tájékoztató kampányt tartanak Háromszéken a napszámosmunkáról

Bíró Blanka 2018. március 13., 13:14

Az elektronikus nyilvántartás nagyban segítené a napszámosokat foglalkoztató vállalkozók életét. Háromszéken elsősorban a burgonyatermesztők használják ezt az alkalmazási formát.

Fotó: Kristó Róbert

Egész évben tájékoztató kampányt szervez a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség a módosult napszámostörvény előírásairól, ennek során a munkavédelmi szabályokról tájékoztatják az érintett munkaadókat. Az első kerekasztal-beszélgetést kedden tartják a felügyelőség sepsiszentgyörgyi székhelyén.

Ördög Lajos főfelügyelő a Krónika megkeresésére elmondta, elsősorban azokkal találkoznak, akik rendszeresen foglalkoztatnak idénymunkásokat, ám a tájékoztatók mindenki számára nyitottak, az egyeztetések után ellenőrzésekre is sor kerül.

Mint arról már beszámoltunk, a napszámosmunkát szabályozó törvény tavaly módosult, eszerint az állattenyésztésben és a botanikus kertekben 180 napig foglalkoztathatnak idénymunkást, a többi ágazatban továbbra is 90 napig választható ez az alkalmazási forma. A módosításban ugyanakkor leszabályozták a munkabaleseteket is, így

a napszámosokra is ugyanazok a szabályok érvényesek: tájékoztatni kell őket a munkavédelmi előírásokról, védőfelszerelést kell viselniük, és a balesetet a felügyelőség vizsgálja ki.

Ördög Lajos rámutatott, a módosítás után Kovászna megyében volt az első ilyen baleset, egy fakitermelésben napszámosként alkalmazott férfi veszítette életét. Ezekről a változásokról, a kötelezettségekről tájékoztatják a munkaadókat, ám egyúttal a tapasztalataikat, javaslataikat is összegzik. A főfelügyelő elmondta,

Háromszéken elsősorban a krumplitermesztők foglalkoztatnak időszakos munkaerőt, ők több ízben panaszkodtak már, hogy túl bürokratikus az eljárás.

A napszámosnaplóba naponta kézzel kell bevezetni a munkások adatait, akár több tucat nevet. Az tovább bonyolítja a folyamatot, hogy a napszámosoknál nincs minden esetben személyazonossági igazolvány, vagy írástudatlanok, nem akarják aláírni a regisztert. Az elmúlt években azért sem akarták bemutatni az irataikat, mert attól tartottak, hogy ha napszámosként dolgoznak, elveszítik a szociális segélyt, vagy a családi pótlékot. Több intézményvezető is megnyugtatta az érintetteket, hogy aggodalomra nincs ok, hiszen a napszámostörvény világosan rendelkezik, az idénymunkások nem veszítik el a szociális juttatásaikat.

A bürokráciára vonatkozó felvetéseket egyébként Ördög Lajos is jogosnak tartja, szerinte is meg lehet oldani a nyilvántartást elektronikus formában, így pedig nem lenne szükség arra, hogy naponta kézzel írogassák az adatokat.

Az elektronikus nyilvántartás már több európai országban működik, így csak át kellene venni a modellt. Tavaly Kovászna megyében hatvan munkaadó kért új napszámosnyilvántartót, több mint négyszázan használták, és 67 ezer napszámot jegyeztek. A napszámosok órabére 2–10 lej között van, ám mivel nehéz munkaerőt találni, megnövekedtek az elvárásaik, a napi bér mellé gyakran ételt, cigarettát, kávét, sőt italt is kérnek.