Emlékhely a Duna-delta munkatáboraiban raboskodó mezőfelei ötvenhatosok tiszteletére
A székely és a magyar szabadság napja alkalmából a Maros megyei Mezőfele emléket állított a falu ártatlanul elítélt három szülöttjének, akik megjárták a Duna-delta munkatáborait.
Ábrám Sámuel, Fülpösi Jenő, Kacsó Tibor – összesen negyven év börtönbüntetésre ítélt három mezőfelei férfi, akiknek egy életen át szülőhelye, bátorsága, szenvedése helyszíne, a kommunista diktatúra által megpecsételt sorsa és hite volt közös. Vasárnap óta egy, a református parókia udvarán felállított emlékmű is összeköti hármukat.
Szőcs Zoltán marosvásárhelyi képzőművész fába faragott és homokkőre állított alkotása, a pelikán kettős jelentőséggel bír: egyrészt a református vallás jelképeként szolgál, másrészt a fogolytábor helyszíne, a Duna-delta egyik legszebb madarára utal.
A magyarországi 1956-os forradalom után mindhárom férfi megjárta a poklok poklát: a hatalom mondvacsinált bűnök miatt börtönbe vetette, majd a Tulcea megyei Peripravára deportálta.
Az ünnepi istentiszteleten szolgáló nyugalmazott esperes, Ötvös József felesége, Emese hatéves gyermek volt, amikor megismerte a munkatáborból szabaduló apját. Kacsó Tiborra eredetileg huszonöt éves fogság várt. „Apósom mesélte, hogy amikor kimondták az ítéletet és bevonultak a börtönbe, sorstársaival megállapították, Erdélyben nincs olyan ember, aki kibírna negyed évszázadot a romániai börtönökben. És akkor elkezdtek visszafelé számolni:
– idézte fel a szószékről az ötvenes-hatvanas évekbeli szomorú történetet Ötvös József, aki az apósával való beszélgetésekből hamar kihámozta, hogy Peripraván a legnagyobb érték a hit volt – azt még a kommunisták sem tudták elvenni. Szintén a hit, remény, bajtársi összefogás fontosságáról beszélt Percze László, Magyarország csíkszeredai konzulja és Vass Levente, Maros megyei parlamenti képviselő.
Az emlékállítás kezdeményezőjének, Ábrám Zoltán marosvásárhelyi egyetemi tanárnak a nagyapja raboskodott a Duna-csatornánál. Mint megjegyezte, a sors iróniája, hogy
Ábrám Sámuellel és politikai fogolytársaival ugyanott vágatták a napi három köbméter nádat, ahonnan húsz-harminc évvel később a mezőfelei gyékényesek szerezték be kézműves portékáikhoz szükséges nyersanyagukat.
Az unoka Az igazság szabaddá tesz címmel könyvet írt az alkalomra, és a mai Peripravát bemutató fényképeit is kiállította a templom portikusában.
A szobor leleplezésén jelen volt Gráma János is, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkára, akit húszévesen ítéltek nyolc esztendő börtönbüntetésre. Ebből majdnem négyet töltött a deltai fogolytáborban. Ábrám, Fülpösi és Kacsó közül utóbbi kettőt Peripraván ismerte meg.
„Naponta halt meg valaki közülünk. Akkor vettük észre, amikor azon kaptuk magunkat, hogy valaki hiányzik közülünk. Egyszer este, sötétben kerültem zárkába – mesélte lapunknak a ma hetvenkilencedik esztendejét taposó férfi. – Mielőtt rám zárta volna az ajtót, az őr figyelmeztetett, hogy nem vagyok egyedül, még van ott valaki.
Megtanultam, hogy minden eső után szivárvány ragyog fel az égen, és egyszer minden rossz véget ér. Sokan hitetlenül haltak meg közülünk, de aki hitt Istenben, és bízott benne, kiszabadult.”
Ötvös József megfogalmazása szerint vasárnap igazságtétel született, mivel a felavatott emlékmű is azt sugallja: mégiscsak nekik volt igazuk.