Bukarest bosszúja

A budapesti jogvédővel kapcsolatban alkalmazott bánásmóddal a román állam azt akarja a romániai magyar politikai alakulatok, társadalmi szervezetek, no és persze az önrendelkezési mozgalmat felkaroló Magyarország tudomására hozni, hogy még párbeszédet sem hajlandó folytatni az autonómia kérdéskörében. Írjanak akárhány petíciót, vonuljanak akárhol és akárhányszor a székelyek, fogadjanak bármilyen nyugat-európai autonomistákat szövetségesüknek, mondjon bármit Budapest, a mindenkori román hatalom egyszerűen tabutémaként, nemzetbiztonsági kérdésként kezeli a követelést.

És nemcsak akként viszonyul hozzá, hanem kész retorziók alkalmazására is. Az előző években a székely szabadság napi felvonulás szervezőit sújtó – az igazságszolgáltatás által mindannyiszor érvénytelenített – karhatalmi pénzbírságot ezúttal jól kiválasztott célszemélyekkel szembeni fellépés követi. Egyáltalán nem véletlen, hogy a román hatóságok az SZNT „külügyminiszterét” nyilvánították nemkívánatosnak.

A budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet nemzetközi koordinátoraként is tevékenykedő Dabis Attila alapvetően hozzájárult az erdélyi, székelyföldi autonómiamozgalom, a romániai nemzeti kisebbségek általános helyzetének külföldi bemutatásához, feltárva számos nemzetközi intézmény és szervezet előtt, hogy hivatalos propagandája ellenére Bukarest nem teljesítette az emberi és kisebbségi jogokkal kapcsolatban tett nemzetközi kötelezettségvállalásait.

Romániát rettenetesen irritálja ugyanis, ha a kisebbségi kérdés nemzetközi színtéren terítékre kerül. A román diplomácia célja, hogy a nemzeti kisebbségekről kizárólag hivatalos csatornákon szóljon a mantra külföldön, éspedig arról, hogy az ország példásan tiszteletben tartja a kisebbségek jogait – vagy ahogy egy szociáldemokrata EP-képviselő fogalmazott a minap: a Romániában alkalmazott megoldások „a leghaladóbbak és legnagylelkűbbek közé tartoznak az unióban”.

Nos ebbe a sikerpropagandába nem fér bele a nemzetközi közvélemény objektív tájékoztatása, ezzel magyarázható a Dabissal szembeni kicsinyes bosszú, mint ahogy hasonló okokból tiltották ki Romániából Ion Iliescuék a kilencvenes években az erdélyi magyarok jogaiért, autonómiájáért ugyancsak síkra szálló Eva Maria Barki nemzetközi jogászt is.

A bukaresti hatóságok riadt reakciója ugyanakkor arról is árulkodik, hogy az erdélyi, székelyföldi autonómiamozgalom számára óriási muníciót jelent ezeknek a törekvéseknek a nemzetköziesítése. A marosvásárhelyi megemlékezés és felvonulás katalán, baszk és olasz meghívottai rengeteget tehetnek az ügy érdekében, ha segítenek európai színtérre vinni a romániai magyarok követeléseit. Legfeljebb ők is Dabis sorsára jutnak, és ezzel még inkább ráirányítják Bukarest „példa- és modellértékű” kisebbségpolitikájára Európa figyelmét.

{K1}