Kisebbségvédelmi kezdeményezés: nem megengedhető a kudarc

Mint ismeretes, az európai kisebbségi szervezetek bevonásával útjára indított kezdeményezés célja az, hogy az Európai Unió szintjén fogadjanak el kötelező érvényű kisebbségvédelmi jogszabályokat. Vagyis a téma ne maradjon kizárólag tagállami hatáskör, mert – mint a román példa is mutatja – a kisebbségi jogok szavatolásától ódzkodó országok éppen amögé bújva utasítják el az uniós illetékességet, hogy nincs közös, minden tagállamra érvényes és kötelező szabályozás. Így pedig a kisebbségvédelmi intézkedések számonkérése is nehezebb.

Ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon a témával, a polgári kezdeményezést egymillió uniós állampolgárnak kell aláírásával támogatnia, legalább hét tagállamból, ráadásul az egyes tagállamokban bizonyos arányossági kvótát is teljesíteni kell.

A jelenlegi állás jól tükrözi, hogy magyar kezdeményezésről van szó, hiszen Magyarországon, Romániában és Szlovákiában már túl is haladták a szükséges számú aláírást. Aggasztó ugyanakkor, hogy máshol koránt sem áll ilyen jól a gyűjtés. Sőt egyes helyeken kimondottan rosszul áll. Az illetékesek szerint ennek nem az az oka, hogy a többi kisebbség nem támogatja az ügyet, hanem az, hogy nem olyan jól szervezettek az intézményeik, mint a magyar kisebbségi szervezetek. Vagyis egyszerűen képtelenek megszervezni még egy olyan, viszonylag banális akciót is, mint a támogató aláírások összegyűjtése.

Ez egészen döbbenetes, és fölveti a FUEN vezetőinek felelősségét is, hiszen egy ekkora horderejű akció megszervezése előtt nem ártott volna alaposabban tájékozódni arról, hogy az egyes tagállamokban milyen esélyekkel indítható útjára az akció, és milyen képességekkel rendelkeznek a partnerszervezetek. Most nem marad más lehetőségünk, mint hogy szurkoljunk: az utolsó száz méteren sikerül behozni a lemaradást, illetve az, aki még nem tette meg, a lehető legsürgősebben írja alá a kezdeményezést.

Ha ugyanis ne adj’ Isten, nem gyűlne össsze a szükséges mennyiségű aláírás az előírt területi megoszlásban, az óriási csapást jelentene a kisebbségben élő európai nemzeti közösségek, különösképpen pedig az elszakított területeken élő magyarok számára. Persze ha összegyűlik, az sem garancia semmire, hiszen nem kötelezi Brüsszelt semmi érdemire, de mégis fontos lenne, hogy sikerüljön.

Kudarc esetén ugyanis a kisebbségi ügyekbe való érdemi beavatkozástól a saját kisebbségeikkel szemben nem igazán „európai” szellemben eljáró befolyásos tagállamoktól tartva folyamatosan ódzkodó Európai Bizottság feltartott kézzel hátradőlhet, és azt mondhatja: lám, az uniós kisebbségek úgy érzik, jól megy soruk a jelenlegi körülmények között, hiszen nem látták szükségét, hogy teljes mellszélességgel kiálljanak az ügy mellett. Az olyan tagállamok pedig, mint Románia, amely jogi eszközökkel is megpróbálja megakadályozni a kezdeményezés sikerét, az esetleges kudarcot felhatalmazásnak érezhetik arra, hogy még az eddiginél is elutasítóbban viszonyuljanak a jogkövetelésekhez.

Vagyis a kudarc – amely nem kis mértékben az RMDSZ fiaskója is lenne – hosszú évekre, évtizedekre visszavetné a kisebbségi ügyek uniós szintű, számunkra kedvező irányú rendezését. Ezért egyszerűen nem megengedhető, hogy bekövetkezzen.

{K1}