Meggondolatlan bérpolitikai lépésekre panaszkodnak a vállalkozók

Bíró Blanka 2018. március 08., 08:52

A szociálliberális kormány úgynevezett „fiskális forradalma” miatt panaszkodnak a háromszéki vállalkozók, akik szerint összevisszaságot hoztak a fizetéseket érintő intézkedések.

Fotó: Barabás Ákos

Esztelen és meggondolatlan a kormány bérpolitikája – vallják a háromszéki vállalkozói szövetségek vezetői. Mint Bagoly Miklós, az ASIMCOV háromszéki vállalkozói szövetség elnöke is kiemelte, összevisszaságot okozott a béremelés, meggondolatlanul hajtották végre, és ez gyakran ellenőrizhetetlen helyzeteket teremt.

Nem volt hatékony az intézkedés. Bár korábban azt hangoztatták, kiegyenlítik a szintkülönbségeket, végül épp az ellenkezője történt, elfutottak a bérskálán a legkisebb és a legnagyobb fizetések közötti különbségek”

– szögezte le a vállalkozó. Szerinte ez megmutatkozik a nyugdíjakban is, és elfogadhatatlan, hogy még mindig hallani 300 lejes és 30 ezer lejes nyugdíjakról is. Bagoly Miklós emlékeztetett, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulásnak a munkáltatóról az alkalmazottra való átruházásával meg kellett emelni a béreket, ám ez csak annyit eredményezett, hogy az alkalmazott nettó fizetése ugyanannyi marad, viszont a munkaadónak többet kell befizetnie az államkasszába.

Hasonlóképpen vélekedik Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is. Mint hangsúlyozta, a minimálbért megemelték ugyan, de mivel a járulékok befizetését átruházták az alkalmazottra, ez valójában csak 100 lejnyi nettó emelést jelent.

Mivel a járulékokat valójában továbbra is a munkaadó fizeti be, ennek a módosításnak a gyakorlatban nem volt semmi értelme”

– szögezte le a kamara elnöke. Kifejtette, csak azok esetében növekedett egy kevéssel a béralap, akik eddig is minimálbért kaptak. Meglátása szerint tulajdonképpen annyi történt, hogy szigorúbbak a büntetések, ha a munkaadó visszatartja, ám nem utalja tovább az államkasszába ezeket a járulékokat. Édler szerint azonban nem kellene bírságokkal fenyegetni a munkaadókat, hiszen „amúgy sem egyszerű vállalkozni, ezért nem szabad akadályozni, elvonni az energiát, hagyni kell, hogy a vállalkozásra összpontosíthassanak”.