Statisztákat keresnek a Márton Áron püspökről szóló film kolozsvári forgatásához

Krónika 2018. március 08., 08:11

Márton Áron életéről készül film a közeljövőben, amelynek helyszíne, ahogyan a püspök életének is, Kolozsvár – közölték a film szervezői, akik szereplőket toboroznak a kolozsvári jelenetek forgatásához.

Mint írják, figyelembe véve, hogy a kincses városbeli Szent Mihály templom felújítása várhatóan április folyamán kezdődik, fontos, hogy

a jeleneteket még a felújítás előtt le tudják forgatni, ehhez kérik a kolozsvári civil szervezetek, egyházak, oktatási intézmények segítségét. Összesen 300 háttérszereplőt keresnek.

A Márton Áron püspökről, a XX. századi erdélyi közélet legmarkánsabb egyéniségéről alkotott „Népemért vállalom" című zeneművet az elmúlt 3 évben 50 alkalommal mutatták be, így népszerűsítették a filmet a szervezők azokban a helységekben, ahol forgatni akarják a jeleneteket. Az Erdély-szerte végzett gyűjtés segítségével az lett az eredmény, hogy több ezren magukénak érzik ezt a kezdeményezést, adományaikkal kifejezték hozzáállásukat.

A Zord idők csillaga című filmnek erős közösségi súlypontja van, a forgatókönyvet úgy írták meg, hogy az erdélyiek nagy létszámban tudjanak bekapcsolódni, ezért a tömegjelenetekbe a statisztákat a forgatási hely körzetéből szervezik be.

A szervezők közleménye rámutat, céljuk bemutatni bérmálásokon, búcsúkon, papszenteléseken keresztül a virágzó népegyház erényeit, érzékeltetni a közösségi élet szépségeit, örömeit, megjeleníteni a hívő közösség nehézségeken felülemelkedő életkedvét. A filmről bővebben a www.martonaronfilm.ro honlapról lehet tájékozódni. 

Akik szeretnének részt venni statisztaként a filmben, azok Péterfi Attila filmmenedzserhez fordulhatnak a 40 744 639138 telefonszámon vagy a peterfi.attila77@gmail.com email-címen.