Áder János lesz a megújult Arany-múzeum első látogatója

Kiss Judit 2018. március 08., 10:19

Március 14-én nyitják meg a kívül-belül felújított Arany János-emlékmúzeumot a nagyszalontai Csonkatoronyban, az avatóünnepségen jelen lesz Áder János köztársasági elnök.

Fotó: MTI

Áder János köztársasági elnök lesz az első látogatója a teljesen megújult Arany János-múzeumnak a költő szülővárosában, Nagyszalontán március 14-én – mondta el a Krónikának Patócs Júlia, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke.

Mint mondta, 12 és 14 óra között számítanak a köztársasági elnök látogatására, ő nyitja meg a költő születésének kétszázadik évfordulóján a magyar kormány által indított Arany-emlékév keretében restaurált közgyűjteményt.

Tavaly március 2-án szintén Áder János nyitotta meg Nagyszalontán az emlékévet, ekkor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) konferenciát is rendezett a hajdúvárosban, az előadásokon kevésbé ismert adatok, információk hangzottak el „a teljes magyarság hordozójának" is nevezett költő életével, pályájával kapcsolatban.

Patócs Júlia korábban lapunk megkeresésére elmondta,

a kívül-belül felújított Csonkatoronyban működő emlékmúzeumban megtekinthető lesz a költő Budapesten restaurált tárgyi hagyatéka is. Az épületet teljes egészében renoválták, a Csonkatorony környezete, az udvar is újjá született, akárcsak a tárgyi hagyaték, amelyet új koncepció szerint rendeznek el.

A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szakemberei koordinálták a restaurálási munkálatokat, a négy évtizede létrehozott állandó tárlat anyagának darabjai nagyobb részt felújításra szorultak. A 25 tárgy között bútorok és személyes használati tárgyak találhatók, valamint Barabás Miklós 1856-ban festett Arany János portréja.

Fotó: MTI

A bútorok és használati tárgyak valaha egy szoba berendezését alkották, eredetileg a költőnek az MTA székházában berendezett lakásából származnak, és Arany László végakaratából kerültek Nagyszalontára.

A gazdag tárgyegyüttesben található Aranynak a Nők Országos Szövetségétől kapott, haláláig használt íróasztala; két barna mintás, ripszbevonatú fotelje, amelyek közül az egyikben ülve elhunyt; Zircen Jánostól kapott virágmintás lantlábú asztala; Kányádi Sándor által is megénekelt kalapja; valamint a Petőfi Sándortól kapott kávéfőzője.

„Az Arany-év legfontosabb hozadéka a nagyszalontaiak számára, hogy megújult a múzeum, amelynek anyaga a megnyitás óta soha nem volt restaurálva. Az épületet persze némileg javítgatták, de a tárgyakat a múzeum 1899-es megnyitása óta egyáltalán nem, így természetesen megújulásra szorultak. Nagyon időszerű volt a restaurálás, örülünk, hogy sikerült megvalósítani” – mondta az egyesület elnöke.

Patócs Júlia arra is kitért, hogy a múzeum raktárában őrzött Arany-kéziratokat Budapesten az Országos Széchenyi Könyvtárban restaurálják, ezek júliusban kerülnek vissza Nagyszalontára,

de nem állítják ki, mert ahhoz külön feltételek lennének szükségesek.

{K1}

Patócs Júlia az Arany-év hozadékaként említette azt is, hogy a figyelem Nagyszalontára terelődött, sokkal többen érkeztek az elmúlt évben meglátogatni a múzeumot, mint korábban és arra számítamnak, hogy a felújítás után megmarad, sőt növekszik a fokozott érdeklődés. Az emlékév keretében kiadott könyvek, az Arany tiszteletére szervezett szalontai rendezvények, a költő munkásságának bemutatása is fontos volt, de számunkra mindenképp a múzeum felújítása a legkiemelkedőbb része az emlékévnek – összegzett.

A műtárgyak restaurálását és az új tárlat létrehozását teljes egészében az Arany János-emlékbizottság finanszírozta, csaknem 160 millió forintból.