Külföldi szakemberek is segítenek az új tanügyi törvény kidolgozásában

Hírösszefoglaló 2018. március 06., 12:36

Akadémikusokból, egyetemi és gimnáziumi tanárokból, hazai és külföldi oktatási szakemberekből álló testületet készül megbízni Valentin Popa oktatási miniszter az új tanügyi törvény kidolgozásával.

Valentin Popa Fotó: Edu.ro

A tárcavezető hétfőn azt mondta, a napokban véglegesíti a testület tagjainak névsorát. „Az egyeztető tanács foglalkozik majd a romániai oktatás legjelentősebb problémáival, beleértve az új tanügyi törvényt is, de egyéb, például a tanulók heti óraszámával, a tantárgyak számával, valamint az egyes tantárgyak tartalmával kapcsolatos kérdésekkel is” – mondta az Agerpres szerint a miniszter.

A testületet akadémikusok, egyetemi és gimnáziumi tanárok, hazai és külföldi szakemberek alkotják majd. Munkájuk során figyelembe veszik a minisztériumhoz eddig benyújtott stratégiajavaslatokat, és áttekintik más országok oktatási rendszerét is.

Láttam már olyan stratégiajavaslatot, hogy alkalmazzuk a finn oktatási modellt, vagy a szingapúrit, vagy ezek kombinációját.

Az egyeztető tanácsban helyet kapó szakemberek vélhetően javaslatot tesznek majd egy törvényre, mert azt szeretnénk, hogy ezúttal széles körben megvitatott jogszabályunk legyen” – tette hozzá Valentin Popa.