Katalán válság: Puigdemont visszalépett az elnökjelöltségtől

MTI 2018. március 01., 22:57

Visszalépett az elnökjelöltségtől Carles Puigdemont október végén leváltott katalán vezető Twitter-oldalán közzétett videóüzenetében csütörtökön.

Carles Puigdemont négy hónapja van önkéntes száműzetésben Fotó: Facebook/Carles Puigdemont i Casamajó

A politikus utódjául Jordi Sánchezt nevezte meg, aki pártja, az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) választási listájának második helyén jutott be a katalán parlamentbe a december 21-i választáson. Sánchez október 16-a óta előzetes letartóztatásban van, mivel a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) vezetőjeként tüntetést szervezett szeptember 20-án a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalához, az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök pedig órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta.

Puigdemont a „béke embereként” jellemezte Sánchezt, aki szerinte igazságtalanul van börtönben. A volt elnök bejelentette: nemzetközi jogászok egy csoportja a nevében keresetet nyújtott be az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához a spanyol állammal szemben az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának, valamint a polgári és politikai jogok megsértése miatt.

Katalónia elnyerte a jogot, hogy független, demokratikus köztársasággá váljon, és ez a cél megmásíthatatlan” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ezért folytatniuk kell ezt a politikát országon belül és kívül is.

Carles Puigdemont Brüsszelben rögzített üzenetében megerősítette szándékát, hogy nem vonul vissza, és elmondta, hogy a következő napokban ünnepélyes gyűlésre hívja a katalán parlament tagjait ennek „az új időszaknak” az előmozdítása érdekében, továbbá azért, hogy létrehozzák az úgynevezett Köztársaság Tanácsát, amely a katalán kormánnyal együtt dolgozna tovább a katalán függetlenség érdekében. „Nem vesztett soha egy olyan nép sem, amely megőrizte méltóságának védelmét, tartott az sok vagy kevés ideig, de türelemmel, kitartással, állhatatossággal, mindig nyertek” – jelentette ki. A volt katalán vezető hozzátette: bízik abban, hogy egy nap szabad emberként térhet vissza Katalóniába.

A politikus négy hónapja van önkéntes száműzetésben a belga fővárosban, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült, mivel bírósági eljárás indult ellene a tavaly október 1-i függetlenségi népszavazás alkotmányellenes megrendezése, és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt. Carles Puigdemont döntéséről tájékoztatta Roger Torrent katalán parlament elnökét is, akinek a jogszabályok értelmében újból egyeztetést kell kezdenie a parlamenti pártokkal, majd ezután hivatalosan megneveznie azt a jelöltet, akit képesnek tart a többségi támogatás megszerzésére.

Amennyiben ez Jodri Sánchez lesz, a spanyol legfelsőbb bíróságnak kell engedélyt adnia ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt, és részt vehessen az elnökválasztásról szóló parlamenti vitán és szavazáson. A spanyol alkotmánybíróság néhány héttel ezelőtt határozatban foglalt állást arról, hogy a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson.