Putyin egyedülálló fegyverrendszerek kifejlesztéséről tett bejelentést

MTI 2018. március 01., 15:12

Az ellenség által felderíthetetlen és elfoghatatlan, manőverező nukleáris fegyverek kifejlesztéséről számolt be Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökön Moszkvában elmondott évértékelő beszédében.

Az általa egyedülállóként jellemzett új fegyverrendszerek kifejlesztését Putyin azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok többszöri figyelmeztetés ellenére kilépett a Moszkva által a hadászati paritás alapjának tekintett, 1972-ben megkötött rakétavédelmi (ABM) szerződésből. "Velünk senki sem akart tárgyalni, ránk senki sem hallgatott" - jelentette ki a parlament két háza és az orosz politikai élet meghatározó személyiségei előtt az elnök, miközben az új fegyverrendszerek működését óriásképernyőkön mutatták be.

Putyin azt állította, hogy az új fegyverrendszerek nem sértik a meglévő fegyverzetkorlátozási egyezményeket, és az új eszközök jellemzőit Moszkva a szerződések értelmében meg fogja osztani a Nyugattal.

Az orosz elnök egyebek között egy nukleáris meghajtású, "korlátlan hatótávolságú" manőverező repülőgép, egy nagysebességű, nukleáris robbanótöltet hordozására alkalmas víz alatti drón, egy Kinzsal (Tőr) névre elkeresztelt, légi indítású, több mint 2 ezer kilométeres hatótávolságú hiperszonikus rakéta és a Szarmat típusú új, több robbanótöltet szállítására alkalmas ballisztikus nehézrakéta kifejlesztéséről tett bejelentést.

Sikerekről számolt be a lézerfegyverek kifejlesztése terén is.

Mint mondta, Oroszország kikísérletezte és elkezdte az Avantgard kódnevű, új elveken alapuló hadfelszereléssel ellátott, manőverező robotrepülőgépek blokkját indító hadászati rakétarendszer sorozatgyártását. Reményét fejezte ki, hogy az elhangzottak bebizonyították: a rakétavédelmi rendszerek stratégiailag semmit sem érnek, pénzügyi szempontból pedig pazarlóak.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Oroszország senkit sem fenyeget, és katonai erejének növekedése a béke garanciája.

Kijelentette, hogy Oroszország az ellene és a szövetségesei ellen indított nukleáris támadásra haladéktalanul válaszolni fog, "efelől senkinek ne legyen semmilyen kételye". Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország nem tervezi növelni katonai kiadásait, Gyenyisz Manturov, a pénzügyi tárca vezetője pedig közölte, hogy a Putyin által említett eszközök részei a 2027-ig szóló orosz fegyverkezési programnak.

Putyin az önmaga által vízválasztó jellegűnek jellemzett beszédében azt ígérte, hogy a következő elnöki mandátum végére Oroszország egyike lesz a világ öt vezető gazdaságának.

Szavai szerint a szegénység szintje hat év alatt a jelenlegi felére csökken, az egy főre eső hazai össztermék (GDP) másfélszeresére nő, a szabadságot pedig minden tekintetben kiterjesztik Oroszországban. "Az előrehaladás, a dinamikus fejlődés érdekében minden szférába ki kell terjesztenünk a szabadságot és meg kell erősítenünk a demokratikus intézményeket, a helyi kormányzatokat, a civil társadalom struktúráit, a bíróságokat" - mondta.

Az orosz elnök az elmaradást nyilvánította Oroszország fő ellenségének. Hangsúlyozta, hogy az ország stabil makrogazdasági helyzete lehetővé teszi számára az áttörést a gazdasági növekedés és az életszínvonal emelkedése felé az önálló fejlődés útján. Szavai szerint az elmaradottság a szuverenitás elvesztéséhez vezethet. Putyin azt mondta, hogy a következő évtized végére Oroszországnak az országok azon klubjához kell tartoznia, amelyben a várható élettartam meghaladja a 80 évet. Ez a mutató tavaly 73 év volt.

Az orosz Központi Választási Bizottság közölte, hogy Putyin 1 óra 55 percig tartó, az állami televíziók által élőben közvetített beszédét nem tekinti választási agitációnak. Oroszországban március 18-án tartják meg az elnökválasztást.