Kajántón épülne meg a „kolozsvári aquapark”

Pap Melinda 2018. február 28., 18:05

Aquapark épül a Kolozsvártól 16 kilométerre található Kajántón, jelentette be a község polgármestere. Nagyváradnak jelentős bevételt hoz a pár éve átadott vízi komplexum.

Fotó: nymphaea aquapark

Szászfenes után a Kolozsvártól 16 kilométerre található Kajántón is aquapark épül, jelentette be a község polgármestere, Lucia Suciu. A kincses város közeli község elöljárója szerint a megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, jelenleg a beruházást finanszírozó turisztikai minisztérium elemzi a tervet, írta a Ziua de Cluj.

Az elöljáró szerint a következő két-három hónapban a műszaki terv is elkészül, utána pedig nemzetközi licitet írnak ki a létesítmény megvalósítására. A hat hektáron elterülő kajántói aquapark mintegy húszmillió euróba kerül, mondta Suciu.

A polgármester becslése szerint a kivitelezés jövő tavasszal kezdődhetne el, és másfél év alatt készülne el a létesítmény. Arról is beszámolt, hogy a turisztikai minisztérium által finanszírozott projekt keretében a kajántói tó környékét is rendezik, külön helyet biztosítanak a horgászok számára, és vízibiciklikkel is lehet majd közlekedni rajta. Egyébként a Kolozsvár környéki községben másik nagyszabású projekt is támogatást szerzett a Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében: szintén húszmillió eurós projekt keretében építenének új sportcsarnokot, de a program keretében csatornázási, útjavítási és iskolafelújítási munkálatok is zajlanak majd az ide tartozó településeken.

A kajántói beruházás terve azért meglepő, mert korábban a kolozsvári önkormányzat is aquapark építését tervezte, de a Sorin Apostu polgármestersége idején bejelentett projektből végül semmi sem lett.

Holott Nagyvárad példája bizonyítja, hogy egy vízi szórakoztató komplexum jövedelmező beruházás, az önkormányzat jelentős bevételre tesz szert a pár éve megnyitott Nymphea aquapark révén. Liviu Andrica, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója nemrég arról számolt be, hogy

egyéves működése során a váradi létesítményt mintegy 300 ezren keresték fel, a belépőkből begyűlt bevétel pedig eléri a hárommillió eurót.

Az igazgató úgy vélte, a létesítmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ráadásul turistákat vonz a Körös-parti városba, akik más turisztikai létesítményeket, vendéglátóipari egységeket is meglátogatnak.