Hitelből pótolná a kormány a kieső pénzeket, az elöljárók szerint ez nem megoldás

Bíró Blanka , Bálint Eszter 2018. február 27., 09:57

Nem jelent megoldást az érintettek szerint, hogy miután a személyi jövedelemadó csökkentése miatt a települések jelentős összegektől estek el, a kormány most hitelkonstrukciót ajánl fel számukra.

A privatizációkból befolyt összegekből nyújtana hitelt a Dăncilă-kormány a helyi önkormányzatoknak az alapvető közműszolgáltatások biztosítására, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet-tervezetet már nyilvános vitára bocsátották a fejlesztési minisztérium honlapján.

A javaslat indoklásában rámutatnak, az állami költségvetés és a vissza nem térítendő európai uniós finanszírozások nem fedezik a helyi önkormányzatok valamennyi erőforrás-szükségletét,

ám amennyiben a Románia által korábban felvállalt határidőig nem sikerül rendezni a vízszolgáltatással és a hulladékgazdálkodással kapcsolatos hiányosságokat, úgy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indíthat az ország ellen.

Mire lehet hitelt igényelni?

A kormányrendelet-tervezet értelmében tehát a polgármesterek a 2018–2019-es időszakban kölcsönt igényelhetnek a privatizációs alapokból, amelyeket az államkincstár őriz – a hitel összege 500 millió lejig terjedhet. A kamat a háromhavi bankközi kamatláb, vagyis a ROBOR 3M – 2 százalékpont, és a településeknek 20 évük van a hitel törlesztésére.

A pályázatokat idén november 30-áig lehet benyújtani. Az egészségügy terén vidéki orvosi rendelőkre, ügyeleti központra, az oktatás terén iskolák, óvodák, bölcsődék építésére lehet hitelt igényelni.

A kormány által meghatározott 10-es listán találjuk még a csatornázást, a villanyáram-ellátás, illetve a közvilágítás biztosítását, a községi, megyei utak felújítását, hidak építését, kerékpárutak kialakítását, de kölcsön igényelhető hulladékgazdálkodásra, kultúrotthonok építésére, templomok restaurálására vagy éppen sportcsarnokok, szociális lakások építésére.
Ugyanez a sürgősségi kormányrendelet-tervezet tartalmazza azt a korábban bejelentett előírást is, amellyel a szociálliberális kormány lehetővé teszi a helyi önkormányza-toknak, hogy a költségvetési többletüket fizetésekre fordíthassák.

„Nesze semmi, fogd meg jól!”

Nesze semmi, fogd meg jól – így kommentálta a Krónika kérdésére a szociálliberális kormány legújabb tervét Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

„Ez arra hasonlít, amikor valaki elvesz tőled száz lejt, majd azt mondja, hogy kölcsönadja neked. Semmiben nem segít” – vallja a székelyföldi RMDSZ-es elöljáró.

Fotó: Vargyasi Levente

Rámutatott, az önkormányzatoknak eddig is volt lehetőségük arra, hogy hitelt szerződjenek le, tehát ez az intézkedés nem jelent előrelépést. „Ugyanakkor ez egyelőre tervezet, nem ismerjük a részleteit, ám ha nem kamatmentes, akkor semmiben sem segíti a helyi közigazgatás működését. A korábbi tapasztalatok szerint általában a kincstári hitel kamata magasabb, mint a pénzpiacon alkalmazott kamat” – fogalmazta meg aggályait Antal Árpád, aki

azt sem tartja valós segítségnek, hogy az önkormányzatok nemcsak beruházásokra, hanem a bérek kifizetésére is felhasználhatják tartalékaikat.

„Esetleg a kisebb községeknek jelenthet segítséget, a városok esetében nem old meg semmit” – szögezte le.  Sepsiszentgyörgy különben idén 7 millió lejt veszített a személyi jövedelemadó csökkenése miatt, ennyivel kevesebb pénzt osztanak vissza a városnak. Antal Árpád rámutatott, ebből a pénzösszegből két és fél  sugárút teljes korszerűsítését lehetett volna finanszírozni.