Johannis nem tartja eléggé megalapozottnak Kövesi visszahívásának indoklását

Krónika 2018. február 23., 14:29

Klaus Johannis még nem látta Tudorel Toader igazságügy-miniszter jelentését, amely alapján kezdeményezte az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének visszahívását, azonban véleménye szerint „nem eléggé megalapozott” a visszahívás indoklása.

„Ez egy olyan eljárás, amely eltart még egy ideig. Az este intézményesen fejeztem ki magam, ahogyan sok elemző értékelte, de ez a véleményem. Nem láttam a jelentést, senki sem látta a jelentést, amelyre a miniszter úr hivatkozott. Az előadása azonban, őszintén szólva, nem tetszett” – jelentette ki az államfő az uniós tagországok vezetőinek informális csúcstalálkozója előtt pénteken Brüsszelben.

Az államelnök úgy vélekedett, hogy „nem eléggé megalapozott a visszahívás indoklása”.

„Amit bemutatott a miniszter úr, az nem volt világos és első olvasatra megalapozatlannak tűnt. Nem elégséges a visszahívás indoklása. Ezt azért mondom, mert a törvény elég részletesen előírja, hogyan kell összeállítani egy ilyen jelentést” – idézte Johannis újságíróknak tett nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség kiküldött tudósítója. Johannis hozzátette, a „sokat ígért jelentés” nem került fel sem a minisztérium honlapjára, sem az államelnöki hivatalhoz nem érkezett meg.

„Amikor meglesz a jelentés, megpróbáljuk tisztázni, és akkor többet beszélhetünk róla” – mutatott rá az államfő.