Norvég járműbe bújva akarták elhagyni Romániát a menekültek

Krónika 2018. február 23., 13:05

Egy személygépkocsi utánfutójában elbújva találtak öt illegális bevándorlót péntek hajnalban a Nagylak-Csanádpalota határátkelőhelyen – közölte honlapján a román határrendészet.

Összezsúfolva találták meg a határőrök az iráni és iraki bevándorlókat Fotó: Román határőrség

A norvég rendszámú gépkocsival és utánfutóval egy román állampolgár jelentkezett a Romániából való kilépésre hajnali egy óra után. A migránsok a ponyvával födött utánfutó első felébe zsúfolódtak be, és csomagokkal takarták el őket.

Amint a román határrendészet közölte: az első vizsgálatok eredményei szerint a két férfi, két nő és egy gyermek közül az egyik férfi iráni, négyen pedig irakiak. Valamennyien elismerték, azért próbáltak Magyarországra jutni, hogy onnan a schengeni térség egyik nyugat-európai országa felé folytassák az útjukat.

Valamennyiük ellen tiltott határátlépési kísérlet, a sofőr ellen pedig embercsempészet miatt indult vizsgálat.

Az MTI emlékeztet: a román határrendészet – a múlt héten közzétett éves jelentése szerint –  2017-ben 5846 határsértőt tartóztatott fel az ország határain: közülük 2840-en illegálisan érkeztek Romániába, 3006-an pedig illegálisán próbálták elhagyni az országot. A közzétett adatok szerint tavaly megháromszorozódott a migrációs nyomás a román határokon, ezen belül a – Romániából kiszökni próbálók által célba vett – magyar (schengeni) határon az előző évinél ötször több határsértőt állítottak meg.