Cáfolja a kolozsvári polgármesteri hivatal, hogy kérésükre távolították el a Musai-Muszáj többnyelvű tábláját

Kőrössy Andrea , Rostás Szabolcs 2018. február 22., 15:36

A kolozsvári polgármesteri hivatal cáfolja, hogy ők távolíttatták el a lakosság-nyilvántartó iroda udvarán a Musai–Muszáj által elhelyezett többnyelvű helységnévtáblát. A civil akciócsoport ismeretlen tettes ellen tett rendőrségi feljelentést.

Fotó: Facebook/Musai-Muszáj

Nem a kolozsvári polgármesteri hivatal utasítására távolították el a Musai–Muszáj civil akciócsoport által a lakosság-nyilvántartó iroda udvarán szerdán lelakatolt biciklire felszerelt háromnyelvű helységnévtáblát – szögezte le a Krónikának Iulia Perşa.

A városházi szóvivő ugyanakkor közölte: a polgármesteri hivatal udvara közterület, ahová bárki bemehet, az akciócsoport pedig nem tájékoztatta őket az elhelyezendő kerékpárról és tábláról, illetve nem is igényelték a biztonsági feltételek megerősítését. Iulia Perşa lapunknak azt is elmondta:

amennyiben az ügyben tett feljelentés nyomán a rendőrség kérni fogja a térfigyelő kamerák felvételét, természetesen készségesen a rendelkezésükre bocsátják ezeket.

A Musai–Muszáj által a biciklire rögzített tábla egyébként még 15 órát sem bírta a polgármesteri hivatal udvarán: a szerdán kihelyezett háromnyelvű feliratot már csütörtök reggelre eltávolították. A civil akciócsoport Facebook-oldalán közzétett rövid, háromnyelvű – magyar, román és német – közleményében megdöbbenésének adott hangot a „biciklis installáció megrongálása kapcsán”, melyet a szólásszabadság jogának súlyos csorbításának tekintenek.

A mozgalom közölte, rongálás és lopás vádjával megtették a rendőrségi feljelentést ismeretlen elkövető ellen. Mindazonáltal készül az új tábla, amelyet hamarosan ismét elhelyeznek az „installációra”.

A Musai–Muszáj mozgalom aktivistái szerdán, az anyanyelv nemzetközi napján flashmob keretében vonultak Kolozsvár főteréről a polgármesteri hivatalhoz, ahol többnyelvű helységnévtáblával felszerelt kerékpárral hívták fel a figyelmet a táblaperben egy évvel ezelőtt meghozott ítélet hiányos végrehajtására.

Egészen pontosan arra, hogy noha egy évvel ezelőtt alapfokú, később jogerőre emelkedett bírósági ítélet született a többnyelvű helységnévtáblák kötelező kihelyezéséről, a kincses város polgármesteri hivatala a 16-ból a mai napig mindössze négy helyszínen helyezte ki a feliratokat. Szerda délutáni akciójuk keretében a kolozsvári mozgalom tagjai a polgármesteri hivatal Mócok útján működő lakosság-nyilvántartó irodájának udvarára toltak egy többnyelvű helységnévtáblával ellátott biciklit, amelyet lelakatoltak a kerékpártárolóban.

Lapunk nem véletlenül kérdezte Bethlendi Andrástól az akciót követően, véleménye szerint meddig marad majd a tábla a hivatal udvarán. A mozgalom tagja szerda délután elmondta, bízik benne, hogy nem fogják eltávolítani, ő különben is nagyobb bizalommal viseltet a polgármesteri hivatal iránt, mint a lakosság többsége. Bethlendi úgy fogalmazott: „a tábla eltávolítása bármely koholt ürüggyel a szólásszabadság emberi jogának megsértését jelentené”.

A villámcsődület idején egyébként hangsúlyozta, hogy a leparkolt kerékpár „még véletlenül sem hirdetőtábla vagy reklám, hanem a szólásszabadság jegyében a jogállamiságért véghezvitt művészeti performansz”.