Balogh Levente 2018. február 16., 09:22

Végső támadás a DNA ellen

Összehangolt, előre megtervezett akciót sejtet, hogy a kormányzó szociálliberális koalícióhoz, illetve főleg a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) kötődő, a hiteles tájékoztatás helyett a manipulációban sokkal otthonosabban mozgó „hírcsatornák” vasárnap este, a DNA-tól szakmai vétség miatt menesztett ügyész, illetve egy befolyással üzérkedés miatt vizsgált PSD-s képviselő ügyészi visszaélésekről szóló vádjairól adtak hírt, majd már másnap a PSD teljes vezető gárdája mély felháborodásának adott hangot, és a felelősök, mindenekelőtt pedig Kövesi megrendszabályozását követelte.

A cél azonban vélhetően nem csupán a jelenlegi kormánykoalíció pártjainak szemében vörös posztónak számító Kövesi menesztése. Nem valószínű ugyanis, hogy az általa létrehozott apparátus másként járna el a jelenlegi főügyész menesztését követően. A cél inkább az egész DNA ellehetetlenítése, hiteltelenné tétele, mégpedig azáltal, hogy nem csupán a főügyész, hanem más, területi ügyészek alkalmatlanságáról, illetve az általuk elkövetett visszaélésekről szóló vádakkal hintik tele a sajtót.

A korrupcióellenes ügyészség ugyanis egyre több politikust, illetve a politikummal összefonódott üzletembert gyanúsított vagy vádolt meg, illetve juttatott börtönbe korrupciós ügyek, befolyással üzérkedés, hivatali visszaélés, illetve vesztegetés miatt. Ráadásul elkövették azt a „bűnt” is, hogy mindkét kormánypárt elnöke ellen vádat emeltek.

A mostani akció kommunikációs előkészítése már hónapok óta zajlik. A kormánypártok – és a velük ebben a témában a PSD–ALDE koalíció magyar hangjaként együtt masírozó RMDSZ – szinte kötőszóként használják a „párhuzamos állam” és az „ügyészállam” kifejezéseket. Azt állítják, hogy a legitim, választott államhatalmi szervek mellett kiépült egy illegitim, nem a polgárok akaratát, hanem saját érdekeit képviselő árnyékhatalom, amely önös céljai érdekében, koholt vádak alapján állítja félre azokat a választott vezetőket, akik nem hajlandóak együttműködni vele. A mostani, leleplezésként tálalt vádakat bizonyítékul szánják ezen állítások igazolására.

Azt persze egyetlen pillanatig sem állíthatja senki, hogy nem léteznek a szakmaiságot sutba vágó ügyészek, vagy gyanús DNA-vizsgálatok – ezeket a magyar közösség is megtapasztalhatta, legutóbb a marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyében. Azonban a mostani, abszurd hadjárat, amelyet a kormánypárti média a koalíciós politikusokkal karöltve folytat, meglehetősen átlátszó. Hiszen ugyanúgy járnak el, mint – főleg a kormánypárti politikusok meggyanúsításakor – a DNA megkérdőjelezhetetlen profizmusát és szeplőtelenségét harsogó ellenzéki médiumok, amelyek már a bűnvádi eljárás elindításának hírére úgy beszélnek az érintettekről, mintha jogerősen el is ítélték volna őket. A PSD vezérkara már az igazságügyi felügyelet belső vizsgálatának kezdete előtt felelősségre vonásokat akar, Kövesi menesztését kéri, Liviu Dragnea pártelnök pedig a párhuzamos állam létezésének bizonyítékaként beszél az ügyekről.

Persze egyáltalán nem tartjuk kizártnak, hogy valóban létezhetnek ügyészi visszaélések, de egy jogállamban ezek kiderítésére és az érintettek felelősségre vonására a médialincselésnél korrektebb, szakmaibb eszközök is léteznek. (Igaz, Kövesi részéről sem korrekt megnyilvánulás, hogy meglehetősen arrogánsan „vádlottak kétségbeesett fesztiváljáról” beszél az ügy kapcsán, mintha az a tény, hogy az érintetteket megvádolták, egyenértékű lenne az elítélésükkel).

A kormányoldal vélhetően abban reménykedik, hogy a visszaélésekről szóló vádakkal a polgárokat és az Európai Bizottságot is meggyőzheti a DNA rosszhiszeműségéről, sőt adott esetben a fölöslegességéről is. A zászló egyelőre nem nekik áll, mivel a mostani akció hitelessége igencsak megkérdőjelezhető. Ám abban szinte biztosak lehetünk, hogy nem adják fel egykönnyen, és lapul még a tarsolyukban néhány hasonló forgatókönyv.

Talán nem hangzik túl demagógnak ha csak annyit fűzünk hozzá: mindenki jobban járna, ha a korrupcióellenes ügyészség elleni küzdelem helyett a gazdaság- és infrastruktúrafejlesztés, az egészségügy és az oktatás rendbetétele terén tennének tanúbizonyságot hasonló kreativitásról. Na jó, már eltekintve azoktól a kormánypárti politikusoktól, akiket ez esetben néhány hónapon vagy éven belül jogerősen elítélnének korrupció miatt.

{K1}