Kolozsvári költségvetés: kisegítik a rászorulókat

Kőrössy Andrea 2018. február 13., 16:30

Elfogadta hétfői ülésén a kincses város 2018-as költségvetését a kolozsvári képviselő-testület, amely ugyanakkor a családon belüli erőszak áldozatait, illetve a rászorulók lakhatását is támogatja.

Fotó: Facebook/Emil Boc

Az önkormányzat döntött arról, hogy az idei büdzséből korszerűsítik azt az ingatlant, amelyben a családon belüli erőszak áldozatai számára nyílik tanácsadóközpont, a felújításra 100 ezer lejt különítettek el, míg a létesítmény berendezésére további 17 ezer lejt szánnak. A szociopszichológiai jogi tanácsadóközpont létrehozását Oláh Emese alpolgármester kezdeményezte tavaly.

Az elöljáró sajtóosztálya által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben Oláh Emese úgy fogalmazott:

Kolozsvár szociális ellátórendszerében hatalmas hiányosság, hogy még nem létezik a központ, illetve nincs megfelelő menhely az áldozatok számára.

Ugyancsak az alpolgármester kezdeményezte, hogy az önkormányzat vállalja át a hátrányos helyzetű személyek lakásbérleti díjának egy részét. A testület által elfogadott határozat alapján a pótlékra azok jogosultak, akik kolozsvári személyazonossági igazolvánnyal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, és legalább 24 hónapja laknak a kincses városban.

A támogatást igényelhetik egyrészt azok a 26 év alattiak, akik gyermekotthonból kerültek ki, a kolozsvári lakosként regisztrált hajléktalan személyek vagy családok, akik a város területén élnek, azok a lakás nélküli személyek, akiknek egy vagy több gyereke gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél él, de kilátásban van a család egyesítése, illetve a családon belüli erőszak áldozatai.

A lakbértámogatási programban résztvevő munkanélküli, de munkaképes személyeknek közmunkát kell vállalniuk a pótlék függvényében megállapított óraszámban.

További kritérium, hogy az igénylők havi nettó bevétele nem haladhatja meg az 1500 lejt, sem ők, sem családtagjaik nem lehetnek ingatlantulajdonosok, és nem élhetnek önkormányzati szociális lakásban. Nem pályázhat az sem, aki az elmúlt tíz évben tulajdonában levő ingatlant adott el, valamint lakásvásárlás vagy -építés céljából állami segélyben részesült. Az igénylők 900 és 1400 lejes támogatásban részesülhetnek, az összeget a befogadó lakástulajdonos számlájára utal a polgármesteri hivatal szociális igazgatósága.

A 2018-as költségvetésből hirdetnek ugyanakkor nemzetközi szintű ötletbörzét a Vasutaspark rehabilitációjára vonatkozóan, amelyet tavaly került vissza helyi önkormányzati tulajdonba.

A Romániai Építészek Rendje felbecsülte a park rendezésének értékét, ennek nyomán az ötletbörze első helyezettje 555 ezer lejes díjban részesül, amely magába foglalja a rehabilitációs terv elkészítésének költségét, a második helyezett 35 ezer, a harmadik pedig 20 ezer lejt kap. A zöldövezet teljes felújítási költségét 6,9 millió euróra becsülik. Kolozsvár idén 257 millió eurós büdzséből gazdálkodik, ez csaknem 40 millió euróval kevesebb a tavalyi költségvetésnél.