Használhatatlan a besztercei sípálya, hiába költöttek rá hétmillió eurót

Pap Melinda 2018. február 12., 10:35

Pár nappal a hivatalos megnyitó után be kellett zárni az ország legalacsonyabban fekvő, Beszterce mellett kialakított sípályáját: a pénzfaló létesítmény – mint kiderült – enyhén szólva nem nyerte el a környékbeliek tetszését.

Fotó: Bistriteanul.ro

Hétmillió euróba került a létrehozása és havi tízezer euróba a fenntartása, mégsem lehet használni az ország legalacsonyabban fekvő, Beszterce mellett kialakított és a múlt hónap végén felavatott sípályáját.

A városközeli Kakasdombon létrehozott sípálya (Pârtia Cocoş) hétmillió euróba került, felépítéséhez és beüzemeltetéséhez húsz évre szóló hitelt vett fel az önkormányzat, azonban már megnyitása után két nappal be kellett zárni.

Mint kiderült, az országszerte legalacsonyabban, 680 méteren található sípályának a fenntartására nem kis összeget fizet a város függetlenül attól, hogy az működik vagy sem. A Bistriţeanul.ro hírportál beszámolója szerint Ovidiu Creţu polgármester egy helyi tanácsos kérdésére úgy nyilatkozott, hogy a sípálya működtetése közel 50 ezer lejt „emészt fel” havonta, ebből 33 ezret a felvonókat működtető cégnek, tízezret az őrző-védőknek fizetnek, míg újabb ötezret a villanyáramért kell lepengetniük. Az elöljáró arról is beszámolt, hogy a január végi nyitás első két napján, 26-án és 27-én mintegy 20 ezer lej értékben adtak el jegyeket, és úgy vélte, ha a sípálya legalább 30 napon keresztül nyitva lenne, megérné működtetni. Erre azonban kevés az esély, hisz a kakasdombi létesítményt két nappal a nagy dérrel-dúrral megtartott megnyitó után be kellett zárni a túl magas hőmérséklet és a számos panasz miatt.

A presztízslétesítmény ugyanis nem nyerte el a beszterceiek tetszését, a lap szerint

a vendégek arra panaszkodtak, hogy a túl kicsi hó miatt a sípálya felső szakasza használhatatlan, többen léceiket is tönkretették a földdel kevert hóból kiálló köveken.

Elmondták, a hóágyúk sem működtek megfelelően, nem tudtak akkora mennyiségű műhavat előállítani, amennyire az alacsony fekvés és a magas hőmérséklet miatt szükség lett volna. Olyan vendég is akadt, akik visszakövetelte a belépő árát a nem megfelelő körülmények miatt, írta a Bistriţeanul. A városlakók egy része egyébként már a költséges beruházás bejelentésekor ellenezte a tervet, úgy vélve, a közeli hegyekben számos erre alkalmasabb terület akadna.

A szociáldemokrata párti (PSD) Ovidiu Creţu polgármesternek egyébként nem ez az első, lakosok által kritizált extravagáns projektje.

Az elöljáró két éve azzal vívta ki a városlakók haragját, hogy 5000 euróból hozott létre mókuslakot a városi parkban.

Az összegből egyfajta inkubátort alakítottak ki a vásárolt, nem őshonos állatok számára, miután a korábban a ligetbe telepített mókusok az erdő közelsége miatt „elszöktek”. Egyesek szerint az elöljáró költséges presztízsberuházásai különösen visszatetszőek egy olyan városban, ahol a lakosság jelentős része külföldön kénytelen munkát vállalni, hogy biztosíthassa maga és családja megélhetését.