Tizenkét órás programmal várja az érdeklődőket az idei Csángó bál Budapesten

MTI 2018. február 09., 17:51

Tizenkét órás programmal és hajnalig tartó táncházzal várja az érdeklődőket az idei Csángó bál, amelyet február 10-én rendeznek meg a Millenáris parkban – mondta el Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

Fotó: Baricz-Tamás Imola

Idén a húsvéttól a pünkösdig tartó időszakhoz kötődő hagyományok, népszokások köré épülnek a színpadi előadások, amelyen a gyimesi, a moldvai és a bukovinai csángók is bemutatkoznak – tette hozzá. A színpadi műsorokat csángó vonatkozású magyar művészek – Zurgó Együttes, Berecz András – színesítik. Emellett fotó- és kerámiakiállítással is várják az érdeklődőket – részletezte.

Németh Zsolt elmondta: azért szervezik meg minden évben a csángó bált, mert úgy gondolják, hogy ami a csángók jövője, az vár a külhoni magyarságra is.

Hozzáfűzte: a csángók nagyon sokáig a román asszimilációs politika célpontjai voltak, de sikerült ebből a megsemmisülésre ítélt helyzetből lassan kiemelni őket. A 2001-ben elkezdődött magyar nyelvoktatási program keretében 29 faluban 2000 diák 44 pedagógus segítségével tanul magyarul a csángó lakta régiókban.

A külhoni magyarsággal vállalt szolidaritást, a nemzeti összetartozás érzését nem csupán a kormányzati politikának, hanem a társadalom minél szélesebb köreinek kell felvállalnia – mondta el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.