Tőkés László autonómia-párbeszédre hívja a román parlamentet a KMAT nevében

Krónika 2018. február 08., 15:25

Az autonómiatárgyalások kezdő időpontjának mihamarabbi kitűzésére kéri Románia parlamentjét Tőkés László a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) nevében.

Fotó: Mohácsi László Árpád

Az erdélyi európai parlamenti képviselő csütörtökön annak apropóján intézett felhívást a bukaresti törvényhozáshoz, hogy a három erdélyi magyar párt éppen egy hónappal ezelőtt fogadott el közös nyilatkozatot Kolozsváron a romániai magyar nemzetrész autonómiájának a szükségességéről. Miután a nyilatkozatot mindhárom magyar politikai párt egyetértésben adta ki, valamint előzetesen támogatta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács is, Tőkés a KMAT tagszervezetei nevében megállapítja, hogy a dokumentum a teljes romániai magyar társadalom nevében, annak támogatásával jött létre.

{K1}

„A magyar autonómia ügyében tett nyilatkozat nemcsak örvendetes, hanem időszerű is. 2018 centenáriumi éve a gyulafehérvári román nagygyűlésen kiadott nyilatkozatnak, melyben világosan megfogalmazták, hogy a nemzeti együttműködés jövőbeli útja az autonómiák kialakítása kell legyen” – olvasható a közleményben, amely emlékeztet, hogy az eltelt száz évben Romániában az eredeti felfogás szerinti autonómiák kialakítása nem valósult meg.

A KMAT úgy véli, hogy a megvalósulásnak első, megkerülhetetlen lépése nem lehet más, mint a román nemzet és a Romániában élő magyar nemzetrész képviselői közötti autonómiatárgyalások megkezdése.

Tőkés leszögezte, a centenáriumnak nemcsak jelképesen, de a valóságban is kaput kellene nyitnia a román és a magyar nemzet jövőbeli harmonikus együttműködése előtt, melynek nyitánya éppenséggel a párbeszéd megkezdése lehetne. „Ennek értelmében a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács felkéri Románia Parlamentjét, hogy 2018-ban nyisson kaput a magyar autonómiatörekvések előtt az autonómiatárgyalások kezdő időpontjának mihamarabbi kitűzésével. Az együttműködés és az autonómia a megfelelő megoldás Trianonra!” – szerepel a Tőkés vezette KMAT felhívásában.