A Szamos-parton felállított színpadon mérettetnek meg a kolozsvári jazzfesztivál versenyzői

Bede Laura 2018. február 08., 13:52

Elkezdődött szerdán a nevezés a Jazz in the Park nemzetközi jazzfesztivál keretében június 22–24. között szervezendő versenyprogramba. 

Szerdától már jelentkezhetnek a zenekarok a Jazz in the Park nemzetközi dzsesszfesztivál versenyére, amelyet június 22–24. között negyedik alkalommal szerveznek meg Kolozsváron. A verseny 5000 eurós összdíjazásán kívül a résztvevőknek lehetőséget nyújtanak hazai és nemzetközi fesztiválokon való fellépésre. A döntőbe jutó együttesek több ezer nézőt számláló közönség és egy nemzetközi zsűri előtt léphetnek színpadra, ahol kiválasztják majd a legnagyszerűbb zenészeket – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A verseny a Jazz in the Park fesztivál egyik legfontosabb és legérdekesebb eseményévé vált. Ezért döntöttünk úgy, hogy idén hétvégén rendezzük meg.

A világ minden részéről várunk nevezőket, és számítunk népes közönségünkre is” – fogalmazott Alin Vaida fesztiváligazgató. Hozzátette, a Grigorescu negyedi Szamos-part avatott helyszíne marad az eseménynek. Mint kifejtette, az a legfontosabb, hogy a zsűri és a népes közönség előtt való bemutatkozáson kívül lehetőséget kínáljanak az együtteseknek egy szabadtéri fesztiválhangulatra is, ráadásul a díjak értéke is jelentősen növekedik. A pénzdíjakon kívül a szervezők sok érdekes tapasztalatot kínálnak, amely hozzájárul az együttesek további fejlődéséhez, előtéptetéséhez  és a jövőbeli szerződések megkötéséhez.

Nevezhet minden jazz zenész felkészültségének szintjétől és szakmai tapasztalataitól függetlenül bármilyen hangszerrel, tekintet nélkül az életkorra vagy nemzetiségre, a jazz bármely társműfajában született alkotásokkal:

acid jazz, bossa nova, cool jazz, funk, free, blues, jazz rap, jazz rock, nu jazz, punk jazz, swing. A jelentkező zenészek a verseny számára fenntartott Szamos-parti színpadon játszanak majd a Jazz in the Park fesztivál keretében.

A nemzetközi Jazz in the Park-verseny nevezőit szakértő zsűri értékeli, melynek tagjai: Stefan Vannai jazztanár, Bágyi Balázs, a Magyar Jazzszövetség elnöke, Radu Pieloiu, a Sebastian Spanache Trio, Monom, Helen și Alexandrina együttesek tagja, Marius Chivu szerkesztő (Dilema Veche) és Takács Aranka, a nemzetközi Jazz in the Park-verseny menedzsere.

Jelentkezni egy online nevezési lap kitöltésével lehet május 14-ig. A fesztivált június 21. és  július 1. között szervezik meg Kolozsváron.

A fesztivál koncertjeinek, eseményeinek helyszínei a Sétatér és a Szamos-part (a verseny színpada), valamint a város előadótermei és más közösségi terei. A szabadtéri eseményeken a részvétel ingyenes (jegyet váltani nem kötelező), a koncertekre pedig hamarosan bérleteket bocsátanak ki a szervezők.