Kövesi: a politikai helyzet befolyásolja a feljelentéseket

Balogh Levente 2018. február 07., 16:56

A kormányváltások is befolyásolják, mikor tesznek feljelentést egyes ügyekben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályon (DNA) – jelentette ki szerdán Laura Codruţa Kövesi, az DNA főügyésze.

Laura Codruţa Kövesi Fotó: Facebook/DNA

Mint elmondta, tavaly négy olyan ügyben tettek feljelentést, amely tíz évvel ezelőtt elkövetett bűncselekményeket érint, 14 esetben kilenc évvel az elkövetés után született meg a feljelentés, 12 esetben pedig az eltelt idő nyolc év.

Az ellenőrzésre hivatott intézményeknek felelősen kell eljárniuk, és ezúton is jelezzük: egy intézmény se várja meg a feljelentés megtételével a kormányváltást”

– hangsúlyozta Kövesi. A főügyész azt is kifejtette, hogy a korrupció problémáját Romániában nem lehet csupán a vádlottak bebörtönzésével és elítélésével megoldani, csak akkor, ha az ügyészek erőfeszítései mellé megelőző intézkedések is társulnak. Ismertetett egy tanulmányt is, amelyben az önkormányzatok által elkövetett közbeszerzési visszaéléseket vették górcső alá.

„A bűncselekményekhez való viszonyulás a megelőzéstől a leküzdésük irányába halad. Mi egy kissé megfordítottuk a sorrendet, mivel azt tapasztaltuk a nyomozások során, hogy a közbeszerzési csalások, illetve a hivatali visszaélések tekintetében ismétlődő tipológia mutatható ki. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy erre vonatkozó tanulmány elkészítése hasznos lehet a többi intézmény számára is. Hangsúlyoztuk a megelőzés jelentőségét. (...)

A romániai korrupció problémája akkor oldható meg, ha az ügyészek nyomozásait kiegészítik a megelőző intézkedések és a komoly korrupcióellenes képzések”

– szögezte le Kövesi.

A tanulmány húsz ügyet dolgoz fel, és három kritériumot vesz figyelembe: a fő vádlottnak legalább egyrendbeli hivatali visszaélést kellett elkövetnie, helyi önkormányzati vezetőnek kellett lennie, az ügyben pedig a 2016–2017-es időszakban jogerős ítéletnek kellett születnie.

Kövesi elmondta, a tanulmány legfőbb következtetései azok, hogy amellett, hogy a közbeszerzési csalások nyomán jelentős kárt okoztak a költségvetésnek, megakadályozták az érintett közösség életminőségének javulását is. „Az esetek jelentős részében az ellenőrzést szolgáló mechanizmusok hatékonyságának hiányosságáról van szó" – mutatott rá Kövesi.

Az eseményen részt vett Augustin Lazăr legfőbb ügyész is, aki arról beszélt: a rendszerben dolgozó munkatársak számára prioritást kell jelentenie az igazságügybe vetett bizalom megőrzése. Leszögezte: az igazságügyi rendszer bármilyen jellegű módosítását hatástanulmánynak kel megelőznie. A hivatali visszaélés meghatározásának módosítását célzó erőfeszítések kapcsán megjegyezte: a hivatali visszaélés rendszerint nem önmagában valósul meg, hanem más bűncselekményekkel együtt.