Elkezdődött a külhoni magyar családok éve

2018. február 02., 15:51

A családokat segítő pályázatok mellett tudományos kutatások, képzések, táborok szerepelnek a "2018 a külhoni magyar családok éve" programban - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Fotó: MTI

A helyettes államtitkár kiemelte: egymilliárdos keret áll rendelkezésre a külhoni magyar családok éve programjaira, és 500 millió forint a korábbi tematikus évek folytatására. Kiemelte: nem elégednek meg a különböző támogatások nyújtásával, pályázatok meghirdetésével, hanem tudományos kutatásokat, képzéseket, táborokat szerveznek.

Szilágyi Péter elmondta: a kutatás a külhoni házasságkötéseket, párválasztási szokásokat, gyermekvállalási kedvet, családokat érintő problémákat, kérdéseket érinti majd.

Szilágyi Péter hozzátette: a külhoni magyar vállalkozások számára pályázatot hirdetnek, a cél, hogy családbarát vállalkozásokat hozzanak létre, illetve a meglévők fejlesszék szolgáltatásaikat. Támogatják többek között családbarát helységek kialakítását - említett egy példát. Emellett a szakmai gyakorlatokat, a betanítást is szeretnék segíteni - közölte a helyettes államtitkár, kiemelve: jövő év február végéig több száz diáknak kívánnak ilyen lehetőséget biztosítani. Jelezte: 3-6 millió forint közötti összegre pályázhatnak a nem mezőgazdasági vállalkozók, és 3-4,5 millió forintos összegre a mezőgazdasági vállalkozók. A pályázatok február-márciusban jelennek meg, a teljes keret 500 millió forint - jelezte.

Külhoni magyar kisközösségeket - települési önkormányzatokat, civil szervezeteket, egyházi közösségeket - is támogatnak majd 200 millió forinttal, a cél családbarát tevékenységek elindítása - közölte.

Az egészségügyi intézményeket is segítenék, Kárpát-medencei védőnői hálózatot hoznának létre - tette hozzá. Képzéseket, körutakat szerveznek továbbá az év során partnerszervezetekkel, együtt dolgoznak a Ringató-képzéssel, a Magyar Védőnők Egyesületével, az Otthon Segítünk Alapítvánnyal. Meghirdetnek családbarát rendezvényeket is, lesz családi nap az Országházban február 17-én, illetve támogatják a külhoni magyar családi rendezvényeket, Hello Wood elnevezéssel alkotótábort is szerveznek.

Május és december során kezdőcsomagot biztosítanak az anyasági támogatást külhonban igénylő családoknak.

Továbbviszik a korábbi tematikus évek programjait is: a szakképző intézmények fejlesztésére több mint 300 millió forint áll rendelkezésre - ismertette Szilágyi Péter, aki jelezte: június 11-14. között, Mezőkövesden tartják a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóját. Folytatódik az óvodafejlesztési program is, s a tematikus év is kapcsolódik hozzá.

Fotó: Pixabay.com

A helyettes államtitkár kiemelte: a 2010-ben létrejött jogszabályi háttérre és intézményrendszerre építkezve folytatják tevékenységüket. Azóta már látják az eredményeket, de mindig van tennivaló, most a nemzetépítés következik - fogalmazott. Felidézte: 2012-ben indultak el a tematikus évek, minden évben egy-egy speciális témakört felölelve. Az első években az oktatásra, kultúrára fókuszáltak, 2015-ben jelent meg a gazdasági terület. Az idei tematikus évet a Magyar Állandó Értekezlet jelölte ki, novemberben döntöttek arról, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve legyen.

{K1}

Illés Boglárka, az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar családoknak még több megbecsülést, figyelmet, újabb támogatásokat, kedvezményeket szeretnének adni a Családok éve programsorozat keretében. Hozzátette:

a kormány úgy gondolja, hogy a saját erőforrásból kell megoldani a népesség gyarapodását.

Kitért arra is, hogy 2010 óta egyre többen kötnek házasságot és egyre kevesebben válnak el. A fiatalok egyértelműen családban gondolkoznak, így képzelik el jövőjüket - tette hozzá. Több mint két gyermeket szeretnének átlagosan, ugyanakkor a termékenységi ráta egyelőre 1,5. A támogató intézkedések sorában megemlítette többek között a Köldökzsinór programot, amelynek része a babakötvény. Ez a 42.500 forintos juttatás minden magyar szülőt megillet határokon belül és kívül. Kitért arra is, hogy az egyszeri anyasági támogatás több mint 60 ezer forint.