Ezt nevezzük elszigetelődésnek!

Az RMDSZ elszigetelődött a romániai társadalom haladó gondolkodású tagjaitól, éppen azoktól, akiktől hosszú távon, de talán belátható időn belül remélhetünk valamit. A szövetség hátat fordított az erdélyi közhangulatnak, tízezrek csalódottságának, felháborodásának, és tevékenyen hozzájárult a politikából kiábrándultak táborának felduzzasztásához. Az RMDSZ szép csendben elhatárolódott saját kampányszlogenjétől is, amelyben Nagyváradot, Kolozsvárt, Erdélyt mentették Bukaresttől, sőt – a nemzetközi aggodalmakra is fittyet hányva – most még a „vörös pestis” terjesztéséhez is asszisztál.

A kormánykoalíció támogatása mellett felsorakoztatott érvek szokás szerint homályosak, bizonytalanok, egyetlen megingathatatlan alapjuk a félelem. Egyértelművé vált, hogy a nagyromán egyesülés centenáriumi évében parlamenti képviseletünk nem akar a sarkára állni, nem áll szándékában felülemelkedni a Dâmboviţa-parti viszonyrendszer mocsarán.

Így pedig képtelen lesz tiszta és őszinte, karakteres, erőteljes, megkerülhetetlen, neadjisten történelmi jelentőségű üzenetet megfogalmazni a 100 éve kisebbségi létbe kényszerült, azóta is szüntelen támadásoknak kitett romániai magyarság nevében. Az RMDSZ ehelyett azon félelmének rabja marad, miszerint most még a kis lépések is meghiúsulhatnak.

Meggyőződésünk, hogy az RMDSZ jóval többet nyert volna, ha most az elégedetlenkedők, felháborodottak „élére” áll – éppen a centenárium övezte érzelmi túlfűtöttség miatt, hiszen ilyen helyzetben nemcsak bukni lehet, hanem nagyot kaszálni is. A szülinapos ország szomorú sorsa helyett inkább a belharcaival törődő kormánykoalíció újabb programja és szedett-vedett kabinetje teljes egészében egy nagy támadófelület, kommunikációs kincstár azok számára, akik a „megelégelt rossz” oldaláról az „igazság pártjára” állnának.

Ehhez pedig nem kellene a nagyrészt egy kaptafáról való ellenzék támogatását kérni-várni-remélni, mert 30 képviselő és szenátor igenis bőven elég arra, hogy hitelesen, gerincesen képviselje mindazt, amiért több százezren bizalmat szavaztak nekik.

Csak hát erre a szerepre hónapokat, éveket kellett volna készülni, és nemcsak sodródni, igazodni, simulni minduntalan. Az RMDSZ mostani begubózása már csak azért sem érthető, mert jól tudjuk, hogy szavazóbázisa nem a kilengéseiről híres – sőt ki merjük jelenteni, a PSD makacs támogatásával a szövetség több szavazatot veszíthet, mint karakán ellenzéki szerepbe lépve, lényeges megvalósítások esélye nélkül politizálva.

És azt se feledjük: ha már így is, úgy is képesek vagyunk „az ördöggel” is cimborálni a „jó ügyünk” érdekében, bizony sohasem tudhatjuk, hogy mondjuk hat hónap múlva Liviu Dragnea mibe menne bele, csak hogy visszaédesgesse magához az ellene forduló szövetséget.

Végül még egy érv: már csak azért is illett volna a csalódottak és felháborodottak pártjára állni, mert ki nem az?

{K1}