Az EMNP szerint nem szabad feltételek nélkül támogatni az új bukaresti kabinetet

Krónika 2018. január 29., 16:08

Az RMDSZ-nek feltételekhez kellene kötnie az új román kormány támogatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint.

Fotó: Sándor Csilla

Az alakulat országos elnöksége szinte Kelemen Hunor szövetségi elnök hétfői, a Viorica Dăncilă vezette leendő kormány támogatásáról szóló bejelentésével egy időben bocsátott ki állásfoglalást a témában.

{K1}

Az EMNP szerint joggal követi aggodalommal a kormányválság és kormányalakítás eseményeit az erdélyi közvélemény, hiszen egy éven belül immár a harmadik miniszterelnök kezdheti meg munkáját Bukarestben.

A párt országos elnöksége felhívja a figyelmet: a parlamentben jelen lévő magyar képviselőknek a kialakult helyzetben csak akkor érdemes támogatniuk az új román kormányt, ha az erdélyi magyar közösség szempontjából megkerülhetetlen kérdésekben garanciákat kapnak az előrelépésre.

Az EMNP úgy véli, az új kormány támogatását és a parlamenti együttműködés megújítását is feltételekhez kell kötni. Ezeknek magukba kell foglalniuk többek között az autonómiaformák megvalósításáról szóló román—magyar párbeszéd beindulását, a január 8-i pártközi nyilatkozat szellemében, az anyanyelvhasználat megfelelő biztosítását a közigazgatásban, valamint az ezt szabályozó törvényes keret kibővítését, valamint a nemzeti és regionális szimbólumok szabad használatának haladéktalan biztosítását, az ezzel kapcsolatos hatósági zaklatások megszüntetését.

A néppárt szerint feltételként kell szabni továbbá az egyházi és közösségi vagyon visszaszolgáltatásának újraindítását és megnyugtató rendezését, a Marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetem ügyének és a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum helyzetének rendezését, a Székelyföld gazdasági diszkriminációjának megszüntetését és a régió fejlődésének biztosítását, a Székelyföldet is érintő észak-erdélyi autópálya mihamarabbi megépítését, az igazságügyi törvénycsomag felülvizsgálatát és a törvényhozás függetlenségének biztosítását, valamint az év elejétől tapasztalható, súlyos adó- és pénzügyi zavart okozó törvények módosítását.

„Jogos elvárásunk, hogy az erdélyi magyar szavazatokat a bukaresti törvényhozásban képviselők – pártpolitikai szempontjaikon felülemelkedve – közösségünk nemzeti érdekeit tartsák szem előtt” – szerepel az EMNP közleményében.