Készülhet a sepsiszentgyörgyi terelőút terve

Bíró Blanka 2018. január 28., 22:27

Az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) benyújtotta a sepsiszentgyörgyi terelőút megépítésére vonatkozó pályázatot, a pénzt a Regionális Operatív Program nagyberuházásokra vonatkozó kiírásából hívnák le.

Fotó: Facebook/Antal Árpád

A nyolc kilométeres terelőút még Szotyor előtt válik ki a 12-es számú országútból, majd Árkos pataka után csatlakozik vissza, így teljesen kikerülné a várost és a hozzá tartozó falvakat.

A projekt indoklásában az szerepel, hogy ezzel ki lehetne vezetni a városból az áthaladó teherforgalmat, ami nemcsak megnehezíti a közlekedést, de szennyezi a város légterét.

A tervezés összértéke 1,5 millió lej, ennek 75 százalékát fedeznék európai uniós alapokból, és 25 százalékát állami költségvetésből. A tervek elkészítésére a kivitelezési határidő 14 hónap.

Antal Árpád polgármester elmondta, abban bíznak, hogy az országutakat kezelő hatóság betartja az ígéretét, és megvalósítja a projektet. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ez egy bonyolult eljárás, a terelőút nyomvonalán földeket kell kisajátítani. Nagy beruházásról van szó, hiszen nemcsak a teljes utat kell megépíteni, hanem hidakat az Olt folyó és a vasút felett is.

Jelenleg a tervek elkészítése van folyamatban, de egy reális forgatókönyv szerint hozzávetőleg két éven belül elkezdődhetnek a munkálatok, véli a polgármester.

Antal Árpád szerint egyértelmű mindenki számára, hogy milyen előnyei vannak egy terelőútnak, hiszen csökken a városban a teherforgalom, a szennyezés mértéke, és a városi úthálózat sem rongálódik olyan mértékben.