Soros Davosban: Orbán megvásárolta a szocialisták vezetőit, és újból megnyeri a választást

MTI 2018. január 26., 13:24

Orbán Viktor anyagilag megvásárolta a szocialisták vezetőit – jelentette ki Soros György magyar–amerikai üzletember csütörtök este Davosban.

Fotó: Bloomberg/Simon Dawson

A Bloomberg amerikai hírügynökség által az interneten élőben közvetített, mintegy egyórás előadás végén, kérdésre válaszolva beszélt Magyarországról.

Soros György szerint a magyar kormányfő az ő démonizálására építi fel újraválasztási kampányát.

A befektető kitért a róla szóló nemzeti konzultációra is, melyben szerinte hét olyan állítást vagy intézkedést tulajdonítottak neki, melyekről bebizonyította, hogy nem igazak. Kiemelte, hogy egy magyar bíróság megtiltotta a kérdőív terjesztését, ám addigra a konzultáció lezajlott, és erről a döntésről így a magyar közvélemény nem értesült.

„Sajnos, Orbán nagyon sikeresen és hatékonyan működteti a maffiaállamot, anyagilag megvásárolta a szociáldemokrata párt vezetőit, és minden felemelkedő, tiszta pártban vannak kémei, amely szavazatokat szerezhet, így nagyon nehéz összefogniuk, hogy átlépjék a megválasztáshoz szükséges küszöböt” – fogalmazott a 87 éves pénzügyi szakember, aki szerint Orbán Viktort újra fogják választani.

A befektető bírálta Donald Trump amerikai elnököt is. Szerinte ő is „maffiaállamot” akar létrehozni, de nem lesz rá képes, mert az erős amerikai intézményrendszer ezt nem fogja megengedni. Soros úgy vélte, hogy Trump veszélyt jelent a világra, de „átmeneti jelenség”, és el fogja veszíteni a 2020-as elnökválasztást, ha eljut odáig. Trump is ott van Davosban. Ő pénteken szólal fel. Tizennyolc éve Bill Clinton volt az utolsó amerikai elnök, aki részt vett a svájci kisvárosban tartott Világgazdasági Fórumon.