Engedett az egészségbiztosítási pénztár: júliustól bárhol kiváltható a receptre felírt orvosság

Kőrössy Andrea 2018. január 26., 11:00

A háziorvosokkal és más egészségügyi szolgáltatókkal, valamint a páciensek képviselőivel folytatott egyeztetések nyomán az egészségbiztosítási pénztár az érintettek érdekeit szem előtt tartva módosította az új keretszerződés-tervezetet.

Fotó: Kristó Róbert

Elsősorban a páciensek érdekeit szem előtt tartva módosították a 2018-ra vonatkozó, a háziorvosokat és más egészségügyi szolgáltatókat érintő keretszerződés-tervezetet – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS). A CNAS közleményében hangsúlyozta: az ígéreteknek megfelelően

a dokumentumba a biztosítással rendelkezőknek az egészségügyi szolgáltatásokhoz való egyszerűbb hozzáférését garantáló, valamint a bürokráciát visszaszorító és az átláthatóságot növelő előírásokat foglaltak bele.

A News.ro hírügynökség tájékoztatása szerint a háziorvosokkal és a többi érintett féllel tartott egyeztetések nyomán módosított keretszerződés-tervezet elérhető a CNAS honlapján. A 2017-es megállapodáshoz képest – amelynek érvényességét meghosszabbították 2018 első negyedévének végéig – az egyik legfontosabb újítás, hogy július elsejétől a páciensek a receptre felírt gyógyszereket az ország bármely patikájában kiválthatják, nemcsak abban a megyében, ahol a vényt kiállították. Hasonló változást vezetnek be a szakorvosi kivizsgálások terén is:

ugyancsak júliustól lép érvénybe, hogy a küldőpapírral az ország bármely egészségügyi intézményében lehet jelentkezni kivizsgálásra.

Bővül ugyanakkor a háziorvosok hatáskörébe tartozó szolgáltatások köre, a szakemberek egyebek mellett többféle igazolást állíthatnak majd ki a munkanélküli személyek és a fogyatékkal élő gyermekek számára. Egy másik változás, hogy a továbbiakban a páciens otthonában is el lehet végezni a palliatív kezelést, azaz a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, a gyógymódokra nem reagáló betegek ellátását, ezt egy orvosból, egy asszisztensből, egy pszichológusból és egy gyógytornászból álló csoport végezheti el. Továbbá az onkológiai betegségben szenvedő páciensek küldőpapír nélkül is jelentkezhetnek kórházi beutalásra.

A bürokrácia visszaszorítása érdekében a biztosítási pénztár arról is döntött, hogy a közeljövőben a szolgáltatóknak csak elektronikus úton kell elküldeniük bizonyos iratokat és dokumentumokat, ezenkívül bevezették az elektronikus aláírást is az orvosok számára. A tervezet egy másik előírása, hogy 200 lejes bírságot kap a kórház, amennyiben nem állítja ki a beutalt páciens távozását igazoló dokumentumot, ugyanakkor az eddigi 6-ról 12 hónapra hosszabbították meg azt az időszakot, amíg az új rendelőt nyitó háziorvos a minimálisan megadott számú pácienssel rendelkezik.

A módosítások értelmében egy gyógyszerész legfeljebb három, a biztosítóval szerződéses viszonyban álló patikában tevékenykedhet, ezek közül az egyikben pedig csak éjszakai műszakot vállalhat, vagy a hivatalos szabadnapokon dolgozhat.