Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét

MTI 2018. január 23., 15:50

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.

Enyedi Ildikó az aranymedvével

Enyedi Ildikó műve egy chilei, egy libanoni, egy orosz és egy svéd alkotással lesz versenyben a díjért, amelyet a phjongcshangi téli olimpiai játékok miatt a szokásos február helyett március 4-én adnak át Los Angelesben, 90. alkalommal.

Magyar film eddig két alkalommal kapott Oscar-díjat ebben a kategóriában, 1982-ben Szabó István Mephisto című alkotása, 2016-ban pedig Nemes Jeles László holokausztdrámája, a Saul fia.

„Zsinórban harmadik éve szurkolhatunk magyar filmnek az Oscaron. Gratulálok a Testről és lélekről alkotóinak az Oscar jelöléshez” – írta a bejelentés után a Twitter közösségi portálon Andy Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, utalva ezzel arra, hogy tavaly a Mindenki című magyar rövidfilm is Oscar-díjat kapott. A Testről és lélekről többek között elnyerte a fődíjat a 2017-es Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén, főszereplője, Borbély Alexandra pedig megkapta a legjobb női alakításért járó Európai Filmdíjat.

A díjátadót a phjongcshangi téli olimpia miatt a szokásos február helyett ezúttal március 4-én tartják a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az amerikai filmművészet legrangosabb elismeréseit 90. alkalommal adják át, a ceremóniát a világ több mint kétszáz országában közvetítik. A legtöbb, 13 jelölést Guillermo del Toro A víz érintése című filmje kapta.