Nyit a nagyközönség felé a nagyváradi PKE

Krónika 2018. január 18., 14:21

Open Partium University, azaz Nyílt Partiumi Egyetem néven hirdet programot a nagyközönség számára a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) nyelv- és irodalomtudományi tanszéke.

Fotó: partium.ro

Ennek keretében a felsőoktatási intézmény diákjain kívül az érdeklődők számára is látogathatóvá válnak a tanmenetben szereplő egyes kurzusok. „Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyetemi hallgatókon kívül szívesen látunk az órákon bárkit, aki az adott téma – kultúra, irodalom, film, művészetek stb. – iránt érdeklődik” – áll a program ismertetőjében.

Az egyetem elsősorban a végzős középiskolás hallgatóknak ajánlja a február 26-tól induló programot, ugyanis, mint írják e révén az egyetemi életbe is betekintést nyerhetnek.

A kurzusokra azokat is várják, akik szélesíteni, illetve elmélyíteni szeretnék a tudásukat egy adott témakörben, az ezeken való részvétel ingyenes, ellenben regisztrációhoz kötött. Mivel a helyek száma kurzusonként korlátozott, a helyeket a jelentkezések sorrendjében töltik be. A különböző előadásokra a 16. életévüket betöltött személyek jelentkezhetnek, ezek elvégzéséről a tanszék igazolást bocsát ki. Egy személy több kurzusra is jelentkezhet.

Az előadások a második félévtől, azaz február 26-tól látogathatók.

Az érdeklődők többek között a többnyelvűség és multikulturalitás mesteri képzés mítoszok az irodalomban és a kultúrában tárgyának előadásait hallgathatják. A szombatonként, tömbösített kurzusok formájában tartandó alkalmakra – egy félévben 3-4 ilyen alkalom lesz – legtöbb 30 érdeklődőt várnak.

Emellett számos angol nyelvű kurzusra is várják az érdeklődőket, azonban az ezeken való részvétel feltétele az angol nyelv haladó (advanced, C1-C2), de minimum felső-középfokú (upper-intermediate, B1, B2) ismerete, tájékoztat felhívásában az egyetem. A Science Fiction, előadás­technika (Public Speaking), haladó nyelvtan (Advanced Grammar Practice), mítosz és irodalom (Myths and Literature), amerikai mozi (American Cinema), illetve művészet és kultúra (Art and Culture) tárgyakból tartandó előadásokra tíz-tíz jelentkezőt fogadnak.

Jelentkezni a partium@partium.ro elektronikus postacímen és a 0745-008100-ás telefonszámon lehet február 15-éig. Bővebb információk az egyetem honlapján találhatók.