Zsákutcában a terelőútprojekt, mellébeszélnek az illetékesek a vásárhelyi körgyűrű megépítése kapcsán

Szucher Ervin 2018. január 18., 14:29

A közúti infrastruktúrát felügyelő országos társaság a Krónikától értesült arról, hogy a marosvásárhelyi terelőút építkezése teljesen leállt, de az útügyi hatóság regionális képviselője sem tudott konkrétumokat a beruházásról.

Fotó: Boda L. Gergely

„Gond van a marosvásárhelyi terelőúttal?” – kérdezett vissza a közúti infrastruktúrát felügyelő országos társaság (CNAIR) aligazgatója, amikor lapunk a Marosvásárhelyt a Koronka–Jedd–Nagyernye nyomvonalon elkerülő útszakasz megépítéséről érdeklődött.

Mariana Capră a Krónikától szerzett tudomást arról, hogy a CNAIR és a terelőút építését elkezdő Copisa Constructora Pirenaica szerződést bontott. A bukaresti illetékestől azt szerettük volna megtudni, ilyen esetben hány hónapot, netán évet kell várni egy újabb kivitelező megjelenésére.

Capră erre sem tudott választ adni, így az újabb, immár sokadik átadási határidőről már nem is faggattuk. A CNAIR aligazgatója viszont belátta: noha mindössze két hét telt el az idei esztendőből, csekély esély mutatkozik arra, hogy a munkálatokat 2018-ban folytatnák. „Így jártunk Bákóban is. Most újabb közbeszerzési eljárást kell kiírnunk, de nem is ez a baj, sokkal bosszantóbb, hogy a Copisával akár évekig pereskedhetünk a szerződésbontás miatt” – fejtette ki, hozzátéve, hogy az útügyi társaságnak általában sok fejfájást okoznak az olasz cégek. A 2005-ben Bukarestben bejegyzett Copisa Constructora Pirenaica Kft. egyébként katalán vállalkozásnak számít.

A helyzet ennél is bonyolultabb: Adriana Alexandrina Nicula, az Országos Útügyi Hatóság brassói regionális aligazgatója úgy tudja, nem csak a kivitelezésre, a tervezésre is új tendert kell kiírni.

A tíz évvel ezelőtt készült terv felületesnek és elhibázottnak bizonyult. Időközben Bányai István, Jedd polgármestere is feltett egy kérdést a CNAIR illetékeseinek. A Marosvásárhely melletti nagyközség elöljárója arra volt kíváncsi, mikor és ki javítja meg a Jedden áthaladó megyei út közel kétszáz méteres szakaszát, melyet a Copisa teljesen tönkretett egy felüljáró építésekor. Az útépítő cég ezért egy terelőt készített, melynek azonban sem az alapja, sem a koptatórétege nem felelt meg minőségileg az ott áthaladó gépkocsiforgalomnak. A január 11-én elküldött választ Ştefan Ioniţă, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság vezérigazgatója írta alá. Ebben a CNAIR-vezetője arról biztosítja Bányait, hogy a tavaszig a terelőút építésén dolgozó cég helyreállítja a megrongált útszakaszt.

„Vagy nem tudják, mit beszélnek, vagy úgy hazudnak, mint a vízfolyás! – fakadt ki lapunknak a polgármester.

– Melyik építő tegye rendbe az átvágott utat? Az, amelyikkel szerződést bontottak, és már hónapok óta kivonult Marosvásárhelyről és környékéről? Vagy az, amelyikkel még szerződést sem kötöttek, mert hogy még meg sem hirdették az újabb versenytárgyalást?”.

Fotó: Haáz Vince

Ugyanerre a kérdésre a megyei út fölött áthaladó majdani terelőút ügykezelője, az Országos Útügyi Hatóság brassói igazgatósága azt a választ adta Péter Ferencnek, a megyei önkormányzat elnökének, hogy csak szakfelmérés elvégzése után tudnak dönteni arról, mikor, ki és hogyan aszfaltozza újra az említett kétszáz méteres szakaszt.

A szerződést azt követően bontotta fel a megrendelő, miután úgy vélte, az építkezés rendkívül lassan halad, és a Copisa a többszörös felszólítás ellenére sem képes tempót váltani.

Az építő azzal vágott vissza, hogy az előtanulmányok pontatlanok, a korábbi geológiai fúrások eredményei nem bizonyultak helyesnek, így sokkal több munkára volna szükség, mint ami a tervben szerepel.

Mint megírtuk, a marosvásárhelyi terelő építőtelepét Victor Ponta avatta fel a 2014-es elnökválasztási kampány hajrájában, de az összes felvonultatott munkagép a politikus látogatását követő napon elhagyta a helyszínt. Ezek csak 2017 tavaszán tértek vissza a helyszínre, ám a nyár közepére ismét eltűntek. Az 59,2 millió eurós beruházásból egy 12 kilométeres utat kellene megépíteni.