Kelemen: várható volt Tudose távozása, többet veszekedtek, mint kormányoztak

Krónika 2018. január 16., 08:32

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök természetesnek tartja, hogy Mihai Tudose távozott a kormány éléről, mivel a Szociáldemokrata Párt (PSD) megvonta tőle a támogatását. A szövetségi elnök szerint nem valószínű, hogy előrehozott választásokra kerül sor.

Fotó: Biró István

A szövetségi elnök hétfő este az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: politikai kormányról lévén szó, természetes, hogy Tudose lemondott, miután pártja megvonta tőle a politikai támogatást. Kelemen Hunor kifejtette, a Szociáldemokrata Párton belül az utóbbi időben több belső konfliktus is felütötte a fejét, többet veszekedtek, mint amennyit kormányoztak, tehát szerinte várható volt egy ilyen döntés, egy ilyen végkifejlet.

„Tudose elkövetett néhány alapvető hibát, többek közt azt a bizonyos múlt heti nyilatkozatot. Én nem vagyok annyira naiv, hogy azt képzeljem, sokat nyomtak a latban azok a sértő kijelentések, de végül mégsem maradtak következmények nélkül” – tette hozzá az RMDSZ-elnök, utalva a távozó kormányfőnek a székelyföldi autonómiaigények kapcsán tett kijelentésére.

Kelemen azt mondta: az általa vezetett alakulat várja, kit javasol a PSD a miniszterelnöki tisztségre, de egyelőre nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy az RMDSZ támogatni fogja-e a koalíció által nevesítendő személyt.

„A felelősség ebben a pillanatban a többségi koalíciót terheli, amelynek szem előtt kéne tartania, hogy meglehetősen nehéz időszakot élünk gazdasági szempontból, a költségvetést megszavazták, de sok a kérdőjel, jövő évben pedig Románia az EU elnöki tisztségét tölti be, amire teljesen felkészületlen” – vélekedett az RMDSZ elnöke, aki szerint nem valószínű, hogy előrehozott választásokra kerülne sor.